A férfi hatalmas lendülettel kanyarodott a ház elé, leállította a motort, és egy sóhaj kíséretében kiszállt. Még arra sem vette a fáradtságot, hogy a kocsit a garázsba vigye. Az ajtóhoz ballagott, Dorina pedig ott lépdelt mögötte, mint egy jól idomított, néma kiscica. Ám alig lépték át a küszöböt, Sára trappolva rohant le a lépcsőn, és úgy állt meg az érkezők előtt, minta övé lenne a ház. Karjait keresztbe fonta mellei alatt, és szúrós pillantásokat lövellt előbb öccsére, majd a lányára.

- Ajaj – dörzsölte borostás állát Tomi, miközben nővére dühös vonásait nézte -, ezt nem ússzuk meg.

Sára elengedte füle mellett a célzatos megjegyzést, és úgy förmedt rájuk, mint anya a rakoncátlan kölykeire. – Hol a csudában voltatok? Mit képzeltek? Csak úgy eltűntök egész napra?

- Ne ordíts, mert megsüketülök! – felelte Tomi, de nővére ettől még inkább kiabált.

- De ordítok, igenis ordítok, ha úgy tartja a kedvem. Szóval, hol voltatok?

- A klubban. Hívtalak volna, de nemigen volt rá időm.

- Nem volt időd? Talán – pillantott lányára hasonló dühvel – neked sem?

Dorina zavartan pislogott, miközben a feje majd szétesett a hangzavartól. – Nekem nincs… nincs pénz a kártyámon. Nem tudtalak hívni. – Hogy elejét vegye a további hangoskodásnak, sietve magyarázattal is szolgált. – Amúgy sem nagyon értünk rá, mert dolgoztunk.

- Hogy mit csináltatok?

- Dolgoztunk, mert Tomi felvett engem.

- Mi? – Sára hangja még erősebben sipákolt, mint eddig, és a férfi ezt nehezen viselte, pláne, mikor nővére haragja őrá irányult. – Mit képzelsz magadról? Hogy merted a lányomat egy olyan mocskos helyre vinni? Nincs benned semmi tisztesség?

- Anya! – hebegte Dorina sietve, csakhogy lecsitítsa anyja dühét, és megelőzze a bajt. – Egyáltalán nem mocskos a hely, nagyon… nagyon barátságos, és végre van munkám.

Sára meg sem hallotta a szavakat, csak öccse egyre haragosabb arcát nézte, amitől őbenne is forrt a méreg. – Az a hely egy lebúj, egy játékbarlang, az alvilági mocsok szennye. Oda járnak a legnagyobb gazemberek, akiknek van elég pénzük a ringyókra és a szerencsejátékra.

Tomi kezdte elveszíteni kezdeti türelmét, pedig megtett mindent, hogy unokahúgának ne kelljen kettejük marakodását látnia, de nem bírta. Képtelen volt szó nélkül tűrni nővére gyűlöletét. – Befejezted? – Hangja fenyegető volt, s ezzel együtt tekintete élesen villant.

- Én? Hiszen te mocskoltad be a lányomat, mikor magaddal vitted.

- Anya – próbálkozott Dorina ismét. – Én akartam… én akartam ott dolgozni, nem Tomi hibája.

Sára szemei kikerekedtek a döbbenettől, és úgy bámulta a lányát, mintha még sosem látta volna. – Olyan naiv vagy, akár egy liba – szidta, és még csak a szavakat se válogatta meg, hogy némileg kíméletesebb legyen. – Az a klub éppen olyan, mint a nagybátyád, mocskos és aljas. Soha többé nem mehetsz oda!

A szavak kemények voltak, és mélyen megsebezték Dorinát, hiszen számára a nagybátyja sokkal többet jelentett egy rokonnál. Életet, kedvességet, figyelmet és munkát kapott tőle. A maró rágalmak úgy csapták arcul, hogy nyomát ott érezte sokáig.

- Nem… nincs igazad! Tomi jó ember. Nem tilthatod meg, hogy vele menjek!

- Nem? Pedig éppen azt teszem. – Sára felemelte ujját, és fenyegetően tolta lánya orra elé. – Soha többé nem mehetsz abba a lebujba! Megértetted?

Dorina riadtan rázta a fejét, és ha eddig részegnek is érezte magát, ettől a vitától teljesen kijózanodott. Félelmei olyan magasra csaptak, hogy attól félt, teljesen elborítják. Nem mert Tomira nézni, mert rettegett attól, amit a férfi gondolt, és csak remélte, ismeri már annyira őt, hogy tudja, nem osztozik anyja rágalmaiban. Mindezt mégis kevésnek érezte, és határozottabban ki akart állni nagybátyja mellett. – Nem – felelte ezért, és életében először nézett farkasszemet édesanyjával, és annak akaratával. – Elmúltam tizennyolc éves, azt teszek, amit akarok.

Sára megrökönyödött a válaszon, de még jobban lánya választásán, hiszen ellen fordult, ellene, aki eddig nevelte, ruházta, etette. Nem bírta lenyelni, ezt már nem, büszkesége felkiáltott benne, ezért ő is olyan kemény feleletet adott, hogy fájjon Dorinának. – Ez esetben, mivel elmúltál tizennyolc éves, és már nincs szükséged a tanácsaimra, hát ne legyen ezután sem. Nem gondoskodom rólad tovább, csinálj, amit akarsz! – Azzal vetett még egy kemény, sértődött pillantást mindkettejükre, majd sarkon fordult, és felsietett az emeletre.

Ezt látva Tomi összeszorította ajkait, és magában káromkodva, haragosan az udvarra sétált.

Dorina egyedül maradt az előszobában, és reszketve próbálta tisztán látni a dolgokat. Bár a feje egyre jobban lüktetett, mégis erőltette, mert nem tudta, mit tegyen, ki után menjen. A szíve nagybátyjához húzta, a megnyugtató közelébe, a biztonságot adó jelenlétéhez, az esze viszont az anyjához, hogy tisztázza vele a kialakult helyzetet, és a benne dúló haragot. Végül elindult az emeletre Sára után, megállt szobájának ajtaja előtt, és egy mély sóhaj után benyitott.

- Anya – suttogta félszegen.

- Mit akarsz? – förmedt rá Sára, miközben befeküdt az ágyába, ügyet sem vetve a tétován ácsorgó lányra.

- Anya, ne haragudj! Kérlek, hidd el, hogy amit Tomiról gondolsz, az nem igaz. A klub is nagyon kellemes hely, és…

- Abba hagynád? – csattant fel Sára. – Nem érdekel sem Tomi, sem a klub. Elmúltál tizennyolc, azt csinálsz, amit akarsz, magadra vagy utalva.

A szavak ijesztőek voltak, mert bár Dorina sosem érezte anyja törődését, ez a lemondás a szívébe mart, és iszonyú fájdalmat okozott.

- Anya, kérlek!

- Hagyj aludni! – szólt rá Sára, és a lány nem tehetett mást, könnyes szemmel, elkeseredetten kilépett a szobából, és magára hagyta édesanyját.

A férfi hatalmas lendülettel kanyarodott a ház elé, leállította a motort, és egy sóhaj kíséretében kiszállt. Még arra sem vette a fáradtságot, hogy a kocsit a garázsba vigye. Az ajtóhoz ballagott, Dorina pedig ott lépdelt mögötte, mint egy jól idomított, néma kiscica. Ám alig lépték át a küszöböt, Sára trappolva rohant le a lépcsőn, és úgy állt meg az érkezők előtt, minta övé lenne a ház. Karjait keresztbe fonta mellei alatt, és szúrós pillantásokat lövellt előbb öccsére, majd a lányára.

- Ajaj – dörzsölte borostás állát Tomi, miközben nővére dühös vonásait nézte -, ezt nem ússzuk meg.

Sára elengedte füle mellett a célzatos megjegyzést, és úgy förmedt rájuk, mint anya a rakoncátlan kölykeire. – Hol a csudában voltatok? Mit képzeltek? Csak úgy eltűntök egész napra?

- Ne ordíts, mert megsüketülök! – felelte Tomi, de nővére ettől még inkább kiabált.

- De ordítok, igenis ordítok, ha úgy tartja a kedvem. Szóval, hol voltatok?

- A klubban. Hívtalak volna, de nemigen volt rá időm.

- Nem volt időd? Talán – pillantott lányára hasonló dühvel – neked sem?

Dorina zavartan pislogott, miközben a feje majd szétesett a hangzavartól. – Nekem nincs… nincs pénz a kártyámon. Nem tudtalak hívni. – Hogy elejét vegye a további hangoskodásnak, sietve magyarázattal is szolgált. – Amúgy sem nagyon értünk rá, mert dolgoztunk.

- Hogy mit csináltatok?

- Dolgoztunk, mert Tomi felvett engem.

- Mi? – Sára hangja még erősebben sipákolt, mint eddig, és a férfi ezt nehezen viselte, pláne, mikor nővére haragja őrá irányult. – Mit képzelsz magadról? Hogy merted a lányomat egy olyan mocskos helyre vinni? Nincs benned semmi tisztesség?

- Anya! – hebegte Dorina sietve, csakhogy lecsitítsa anyja dühét, és megelőzze a bajt. – Egyáltalán nem mocskos a hely, nagyon… nagyon barátságos, és végre van munkám.

Sára meg sem hallotta a szavakat, csak öccse egyre haragosabb arcát nézte, amitől őbenne is forrt a méreg. – Az a hely egy lebúj, egy játékbarlang, az alvilági mocsok szennye. Oda járnak a legnagyobb gazemberek, akiknek van elég pénzük a ringyókra és a szerencsejátékra.

Tomi kezdte elveszíteni kezdeti türelmét, pedig megtett mindent, hogy unokahúgának ne kelljen kettejük marakodását látnia, de nem bírta. Képtelen volt szó nélkül tűrni nővére gyűlöletét. – Befejezted? – Hangja fenyegető volt, s ezzel együtt tekintete élesen villant.

- Én? Hiszen te mocskoltad be a lányomat, mikor magaddal vitted.

- Anya – próbálkozott Dorina ismét. – Én akartam… én akartam ott dolgozni, nem Tomi hibája.

Sára szemei kikerekedtek a döbbenettől, és úgy bámulta a lányát, mintha még sosem látta volna. – Olyan naiv vagy, akár egy liba – szidta, és még csak a szavakat se válogatta meg, hogy némileg kíméletesebb legyen. – Az a klub éppen olyan, mint a nagybátyád, mocskos és aljas. Soha többé nem mehetsz oda!

A szavak kemények voltak, és mélyen megsebezték Dorinát, hiszen számára a nagybátyja sokkal többet jelentett egy rokonnál. Életet, kedvességet, figyelmet és munkát kapott tőle. A maró rágalmak úgy csapták arcul, hogy nyomát ott érezte sokáig.

- Nem… nincs igazad! Tomi jó ember. Nem tilthatod meg, hogy vele menjek!

- Nem? Pedig éppen azt teszem. – Sára felemelte ujját, és fenyegetően tolta lánya orra elé. – Soha többé nem mehetsz abba a lebujba! Megértetted?

Dorina riadtan rázta a fejét, és ha eddig részegnek is érezte magát, ettől a vitától teljesen kijózanodott. Félelmei olyan magasra csaptak, hogy attól félt, teljesen elborítják. Nem mert Tomira nézni, mert rettegett attól, amit a férfi gondolt, és csak remélte, ismeri már annyira őt, hogy tudja, nem osztozik anyja rágalmaiban. Mindezt mégis kevésnek érezte, és határozottabban ki akart állni nagybátyja mellett. – Nem – felelte ezért, és életében először nézett farkasszemet édesanyjával, és annak akaratával. – Elmúltam tizennyolc éves, azt teszek, amit akarok.

Sára megrökönyödött a válaszon, de még jobban lánya választásán, hiszen ellen fordult, ellene, aki eddig nevelte, ruházta, etette. Nem bírta lenyelni, ezt már nem, büszkesége felkiáltott benne, ezért ő is olyan kemény feleletet adott, hogy fájjon Dorinának. – Ez esetben, mivel elmúltál tizennyolc éves, és már nincs szükséged a tanácsaimra, hát ne legyen ezután sem. Nem gondoskodom rólad tovább, csinálj, amit akarsz! – Azzal vetett még egy kemény, sértődött pillantást mindkettejükre, majd sarkon fordult, és felsietett az emeletre.

Ezt látva Tomi összeszorította ajkait, és magában káromkodva, haragosan az udvarra sétált.

Dorina egyedül maradt az előszobában, és reszketve próbálta tisztán látni a dolgokat. Bár a feje egyre jobban lüktetett, mégis erőltette, mert nem tudta, mit tegyen, ki után menjen. A szíve nagybátyjához húzta, a megnyugtató közelébe, a biztonságot adó jelenlétéhez, az esze viszont az anyjához, hogy tisztázza vele a kialakult helyzetet, és a benne dúló haragot. Végül elindult az emeletre Sára után, megállt szobájának ajtaja előtt, és egy mély sóhaj után benyitott.

- Anya – suttogta félszegen.

- Mit akarsz? – förmedt rá Sára, miközben befeküdt az ágyába, ügyet sem vetve a tétován ácsorgó lányra.

- Anya, ne haragudj! Kérlek, hidd el, hogy amit Tomiról gondolsz, az nem igaz. A klub is nagyon kellemes hely, és…

- Abba hagynád? – csattant fel Sára. – Nem érdekel sem Tomi, sem a klub. Elmúltál tizennyolc, azt csinálsz, amit akarsz, magadra vagy utalva.

A szavak ijesztőek voltak, mert bár Dorina sosem érezte anyja törődését, ez a lemondás a szívébe mart, és iszonyú fájdalmat okozott.

- Anya, kérlek!

- Hagyj aludni! – szólt rá Sára, és a lány nem tehetett mást, könnyes szemmel, elkeseredetten kilépett a szobából, és magára hagyta édesanyját.

A férfi hatalmas lendülettel kanyarodott a ház elé, leállította a motort, és egy sóhaj kíséretében kiszállt. Még arra sem vette a fáradtságot, hogy a kocsit a garázsba vigye. Az ajtóhoz ballagott, Dorina pedig ott lépdelt mögötte, mint egy jól idomított, néma kiscica. Ám alig lépték át a küszöböt, Sára trappolva rohant le a lépcsőn, és úgy állt meg az érkezők előtt, minta övé lenne a ház. Karjait keresztbe fonta mellei alatt, és szúrós pillantásokat lövellt előbb öccsére, majd a lányára.

- Ajaj – dörzsölte borostás állát Tomi, miközben nővére dühös vonásait nézte -, ezt nem ússzuk meg.

Sára elengedte füle mellett a célzatos megjegyzést, és úgy förmedt rájuk, mint anya a rakoncátlan kölykeire. – Hol a csudában voltatok? Mit képzeltek? Csak úgy eltűntök egész napra?

- Ne ordíts, mert megsüketülök! – felelte Tomi, de nővére ettől még inkább kiabált.

- De ordítok, igenis ordítok, ha úgy tartja a kedvem. Szóval, hol voltatok?

- A klubban. Hívtalak volna, de nemigen volt rá időm.

- Nem volt időd? Talán – pillantott lányára hasonló dühvel – neked sem?

Dorina zavartan pislogott, miközben a feje majd szétesett a hangzavartól. – Nekem nincs… nincs pénz a kártyámon. Nem tudtalak hívni. – Hogy elejét vegye a további hangoskodásnak, sietve magyarázattal is szolgált. – Amúgy sem nagyon értünk rá, mert dolgoztunk.

- Hogy mit csináltatok?

- Dolgoztunk, mert Tomi felvett engem.

- Mi? – Sára hangja még erősebben sipákolt, mint eddig, és a férfi ezt nehezen viselte, pláne, mikor nővére haragja őrá irányult. – Mit képzelsz magadról? Hogy merted a lányomat egy olyan mocskos helyre vinni? Nincs benned semmi tisztesség?

- Anya! – hebegte Dorina sietve, csakhogy lecsitítsa anyja dühét, és megelőzze a bajt. – Egyáltalán nem mocskos a hely, nagyon… nagyon barátságos, és végre van munkám.

Sára meg sem hallotta a szavakat, csak öccse egyre haragosabb arcát nézte, amitől őbenne is forrt a méreg. – Az a hely egy lebúj, egy játékbarlang, az alvilági mocsok szennye. Oda járnak a legnagyobb gazemberek, akiknek van elég pénzük a ringyókra és a szerencsejátékra.

Tomi kezdte elveszíteni kezdeti türelmét, pedig megtett mindent, hogy unokahúgának ne kelljen kettejük marakodását látnia, de nem bírta. Képtelen volt szó nélkül tűrni nővére gyűlöletét. – Befejezted? – Hangja fenyegető volt, s ezzel együtt tekintete élesen villant.

- Én? Hiszen te mocskoltad be a lányomat, mikor magaddal vitted.

- Anya – próbálkozott Dorina ismét. – Én akartam… én akartam ott dolgozni, nem Tomi hibája.

Sára szemei kikerekedtek a döbbenettől, és úgy bámulta a lányát, mintha még sosem látta volna. – Olyan naiv vagy, akár egy liba – szidta, és még csak a szavakat se válogatta meg, hogy némileg kíméletesebb legyen. – Az a klub éppen olyan, mint a nagybátyád, mocskos és aljas. Soha többé nem mehetsz oda!

A szavak kemények voltak, és mélyen megsebezték Dorinát, hiszen számára a nagybátyja sokkal többet jelentett egy rokonnál. Életet, kedvességet, figyelmet és munkát kapott tőle. A maró rágalmak úgy csapták arcul, hogy nyomát ott érezte sokáig.

- Nem… nincs igazad! Tomi jó ember. Nem tilthatod meg, hogy vele menjek!

- Nem? Pedig éppen azt teszem. – Sára felemelte ujját, és fenyegetően tolta lánya orra elé. – Soha többé nem mehetsz abba a lebujba! Megértetted?

Dorina riadtan rázta a fejét, és ha eddig részegnek is érezte magát, ettől a vitától teljesen kijózanodott. Félelmei olyan magasra csaptak, hogy attól félt, teljesen elborítják. Nem mert Tomira nézni, mert rettegett attól, amit a férfi gondolt, és csak remélte, ismeri már annyira őt, hogy tudja, nem osztozik anyja rágalmaiban. Mindezt mégis kevésnek érezte, és határozottabban ki akart állni nagybátyja mellett. – Nem – felelte ezért, és életében először nézett farkasszemet édesanyjával, és annak akaratával. – Elmúltam tizennyolc éves, azt teszek, amit akarok.

Sára megrökönyödött a válaszon, de még jobban lánya választásán, hiszen ellen fordult, ellene, aki eddig nevelte, ruházta, etette. Nem bírta lenyelni, ezt már nem, büszkesége felkiáltott benne, ezért ő is olyan kemény feleletet adott, hogy fájjon Dorinának. – Ez esetben, mivel elmúltál tizennyolc éves, és már nincs szükséged a tanácsaimra, hát ne legyen ezután sem. Nem gondoskodom rólad tovább, csinálj, amit akarsz! – Azzal vetett még egy kemény, sértődött pillantást mindkettejükre, majd sarkon fordult, és felsietett az emeletre.

Ezt látva Tomi összeszorította ajkait, és magában káromkodva, haragosan az udvarra sétált.

Dorina egyedül maradt az előszobában, és reszketve próbálta tisztán látni a dolgokat. Bár a feje egyre jobban lüktetett, mégis erőltette, mert nem tudta, mit tegyen, ki után menjen. A szíve nagybátyjához húzta, a megnyugtató közelébe, a biztonságot adó jelenlétéhez, az esze viszont az anyjához, hogy tisztázza vele a kialakult helyzetet, és a benne dúló haragot. Végül elindult az emeletre Sára után, megállt szobájának ajtaja előtt, és egy mély sóhaj után benyitott.

- Anya – suttogta félszegen.

- Mit akarsz? – förmedt rá Sára, miközben befeküdt az ágyába, ügyet sem vetve a tétován ácsorgó lányra.

- Anya, ne haragudj! Kérlek, hidd el, hogy amit Tomiról gondolsz, az nem igaz. A klub is nagyon kellemes hely, és…

- Abba hagynád? – csattant fel Sára. – Nem érdekel sem Tomi, sem a klub. Elmúltál tizennyolc, azt csinálsz, amit akarsz, magadra vagy utalva.

A szavak ijesztőek voltak, mert bár Dorina sosem érezte anyja törődését, ez a lemondás a szívébe mart, és iszonyú fájdalmat okozott.

- Anya, kérlek!

- Hagyj aludni! – szólt rá Sára, és a lány nem tehetett mást, könnyes szemmel, elkeseredetten kilépett a szobából, és magára hagyta édesanyját.

A férfi hatalmas lendülettel kanyarodott a ház elé, leállította a motort, és egy sóhaj kíséretében kiszállt. Még arra sem vette a fáradtságot, hogy a kocsit a garázsba vigye. Az ajtóhoz ballagott, Dorina pedig ott lépdelt mögötte, mint egy jól idomított, néma kiscica. Ám alig lépték át a küszöböt, Sára trappolva rohant le a lépcsőn, és úgy állt meg az érkezők előtt, minta övé lenne a ház. Karjait keresztbe fonta mellei alatt, és szúrós pillantásokat lövellt előbb öccsére, majd a lányára.

- Ajaj – dörzsölte borostás állát Tomi, miközben nővére dühös vonásait nézte -, ezt nem ússzuk meg.

Sára elengedte füle mellett a célzatos megjegyzést, és úgy förmedt rájuk, mint anya a rakoncátlan kölykeire. – Hol a csudában voltatok? Mit képzeltek? Csak úgy eltűntök egész napra?

- Ne ordíts, mert megsüketülök! – felelte Tomi, de nővére ettől még inkább kiabált.

- De ordítok, igenis ordítok, ha úgy tartja a kedvem. Szóval, hol voltatok?

- A klubban. Hívtalak volna, de nemigen volt rá időm.

- Nem volt időd? Talán – pillantott lányára hasonló dühvel – neked sem?

Dorina zavartan pislogott, miközben a feje majd szétesett a hangzavartól. – Nekem nincs… nincs pénz a kártyámon. Nem tudtalak hívni. – Hogy elejét vegye a további hangoskodásnak, sietve magyarázattal is szolgált. – Amúgy sem nagyon értünk rá, mert dolgoztunk.

- Hogy mit csináltatok?

- Dolgoztunk, mert Tomi felvett engem.

- Mi? – Sára hangja még erősebben sipákolt, mint eddig, és a férfi ezt nehezen viselte, pláne, mikor nővére haragja őrá irányult. – Mit képzelsz magadról? Hogy merted a lányomat egy olyan mocskos helyre vinni? Nincs benned semmi tisztesség?

- Anya! – hebegte Dorina sietve, csakhogy lecsitítsa anyja dühét, és megelőzze a bajt. – Egyáltalán nem mocskos a hely, nagyon… nagyon barátságos, és végre van munkám.

Sára meg sem hallotta a szavakat, csak öccse egyre haragosabb arcát nézte, amitől őbenne is forrt a méreg. – Az a hely egy lebúj, egy játékbarlang, az alvilági mocsok szennye. Oda járnak a legnagyobb gazemberek, akiknek van elég pénzük a ringyókra és a szerencsejátékra.

Tomi kezdte elveszíteni kezdeti türelmét, pedig megtett mindent, hogy unokahúgának ne kelljen kettejük marakodását látnia, de nem bírta. Képtelen volt szó nélkül tűrni nővére gyűlöletét. – Befejezted? – Hangja fenyegető volt, s ezzel együtt tekintete élesen villant.

- Én? Hiszen te mocskoltad be a lányomat, mikor magaddal vitted.

- Anya – próbálkozott Dorina ismét. – Én akartam… én akartam ott dolgozni, nem Tomi hibája.

Sára szemei kikerekedtek a döbbenettől, és úgy bámulta a lányát, mintha még sosem látta volna. – Olyan naiv vagy, akár egy liba – szidta, és még csak a szavakat se válogatta meg, hogy némileg kíméletesebb legyen. – Az a klub éppen olyan, mint a nagybátyád, mocskos és aljas. Soha többé nem mehetsz oda!

A szavak kemények voltak, és mélyen megsebezték Dorinát, hiszen számára a nagybátyja sokkal többet jelentett egy rokonnál. Életet, kedvességet, figyelmet és munkát kapott tőle. A maró rágalmak úgy csapták arcul, hogy nyomát ott érezte sokáig.

- Nem… nincs igazad! Tomi jó ember. Nem tilthatod meg, hogy vele menjek!

- Nem? Pedig éppen azt teszem. – Sára felemelte ujját, és fenyegetően tolta lánya orra elé. – Soha többé nem mehetsz abba a lebujba! Megértetted?

Dorina riadtan rázta a fejét, és ha eddig részegnek is érezte magát, ettől a vitától teljesen kijózanodott. Félelmei olyan magasra csaptak, hogy attól félt, teljesen elborítják. Nem mert Tomira nézni, mert rettegett attól, amit a férfi gondolt, és csak remélte, ismeri már annyira őt, hogy tudja, nem osztozik anyja rágalmaiban. Mindezt mégis kevésnek érezte, és határozottabban ki akart állni nagybátyja mellett. – Nem – felelte ezért, és életében először nézett farkasszemet édesanyjával, és annak akaratával. – Elmúltam tizennyolc éves, azt teszek, amit akarok.

Sára megrökönyödött a válaszon, de még jobban lánya választásán, hiszen ellen fordult, ellene, aki eddig nevelte, ruházta, etette. Nem bírta lenyelni, ezt már nem, büszkesége felkiáltott benne, ezért ő is olyan kemény feleletet adott, hogy fájjon Dorinának. – Ez esetben, mivel elmúltál tizennyolc éves, és már nincs szükséged a tanácsaimra, hát ne legyen ezután sem. Nem gondoskodom rólad tovább, csinálj, amit akarsz! – Azzal vetett még egy kemény, sértődött pillantást mindkettejükre, majd sarkon fordult, és felsietett az emeletre.

Ezt látva Tomi összeszorította ajkait, és magában káromkodva, haragosan az udvarra sétált.

Dorina egyedül maradt az előszobában, és reszketve próbálta tisztán látni a dolgokat. Bár a feje egyre jobban lüktetett, mégis erőltette, mert nem tudta, mit tegyen, ki után menjen. A szíve nagybátyjához húzta, a megnyugtató közelébe, a biztonságot adó jelenlétéhez, az esze viszont az anyjához, hogy tisztázza vele a kialakult helyzetet, és a benne dúló haragot. Végül elindult az emeletre Sára után, megállt szobájának ajtaja előtt, és egy mély sóhaj után benyitott.

- Anya – suttogta félszegen.

- Mit akarsz? – förmedt rá Sára, miközben befeküdt az ágyába, ügyet sem vetve a tétován ácsorgó lányra.

- Anya, ne haragudj! Kérlek, hidd el, hogy amit Tomiról gondolsz, az nem igaz. A klub is nagyon kellemes hely, és…

- Abba hagynád? – csattant fel Sára. – Nem érdekel sem Tomi, sem a klub. Elmúltál tizennyolc, azt csinálsz, amit akarsz, magadra vagy utalva.

A szavak ijesztőek voltak, mert bár Dorina sosem érezte anyja törődését, ez a lemondás a szívébe mart, és iszonyú fájdalmat okozott.

- Anya, kérlek!

- Hagyj aludni! – szólt rá Sára, és a lány nem tehetett mást, könnyes szemmel, elkeseredetten kilépett a szobából, és magára hagyta édesanyját.

A férfi hatalmas lendülettel kanyarodott a ház elé, leállította a motort, és egy sóhaj kíséretében kiszállt. Még arra sem vette a fáradtságot, hogy a kocsit a garázsba vigye. Az ajtóhoz ballagott, Dorina pedig ott lépdelt mögötte, mint egy jól idomított, néma kiscica. Ám alig lépték át a küszöböt, Sára trappolva rohant le a lépcsőn, és úgy állt meg az érkezők előtt, minta övé lenne a ház. Karjait keresztbe fonta mellei alatt, és szúrós pillantásokat lövellt előbb öccsére, majd a lányára.

- Ajaj – dörzsölte borostás állát Tomi, miközben nővére dühös vonásait nézte -, ezt nem ússzuk meg.

Sára elengedte füle mellett a célzatos megjegyzést, és úgy förmedt rájuk, mint anya a rakoncátlan kölykeire. – Hol a csudában voltatok? Mit képzeltek? Csak úgy eltűntök egész napra?

- Ne ordíts, mert megsüketülök! – felelte Tomi, de nővére ettől még inkább kiabált.

- De ordítok, igenis ordítok, ha úgy tartja a kedvem. Szóval, hol voltatok?

- A klubban. Hívtalak volna, de nemigen volt rá időm.

- Nem volt időd? Talán – pillantott lányára hasonló dühvel – neked sem?

Dorina zavartan pislogott, miközben a feje majd szétesett a hangzavartól. – Nekem nincs… nincs pénz a kártyámon. Nem tudtalak hívni. – Hogy elejét vegye a további hangoskodásnak, sietve magyarázattal is szolgált. – Amúgy sem nagyon értünk rá, mert dolgoztunk.

- Hogy mit csináltatok?

- Dolgoztunk, mert Tomi felvett engem.

- Mi? – Sára hangja még erősebben sipákolt, mint eddig, és a férfi ezt nehezen viselte, pláne, mikor nővére haragja őrá irányult. – Mit képzelsz magadról? Hogy merted a lányomat egy olyan mocskos helyre vinni? Nincs benned semmi tisztesség?

- Anya! – hebegte Dorina sietve, csakhogy lecsitítsa anyja dühét, és megelőzze a bajt. – Egyáltalán nem mocskos a hely, nagyon… nagyon barátságos, és végre van munkám.

Sára meg sem hallotta a szavakat, csak öccse egyre haragosabb arcát nézte, amitől őbenne is forrt a méreg. – Az a hely egy lebúj, egy játékbarlang, az alvilági mocsok szennye. Oda járnak a legnagyobb gazemberek, akiknek van elég pénzük a ringyókra és a szerencsejátékra.

Tomi kezdte elveszíteni kezdeti türelmét, pedig megtett mindent, hogy unokahúgának ne kelljen kettejük marakodását látnia, de nem bírta. Képtelen volt szó nélkül tűrni nővére gyűlöletét. – Befejezted? – Hangja fenyegető volt, s ezzel együtt tekintete élesen villant.

- Én? Hiszen te mocskoltad be a lányomat, mikor magaddal vitted.

- Anya – próbálkozott Dorina ismét. – Én akartam… én akartam ott dolgozni, nem Tomi hibája.

Sára szemei kikerekedtek a döbbenettől, és úgy bámulta a lányát, mintha még sosem látta volna. – Olyan naiv vagy, akár egy liba – szidta, és még csak a szavakat se válogatta meg, hogy némileg kíméletesebb legyen. – Az a klub éppen olyan, mint a nagybátyád, mocskos és aljas. Soha többé nem mehetsz oda!

A szavak kemények voltak, és mélyen megsebezték Dorinát, hiszen számára a nagybátyja sokkal többet jelentett egy rokonnál. Életet, kedvességet, figyelmet és munkát kapott tőle. A maró rágalmak úgy csapták arcul, hogy nyomát ott érezte sokáig.

- Nem… nincs igazad! Tomi jó ember. Nem tilthatod meg, hogy vele menjek!

- Nem? Pedig éppen azt teszem. – Sára felemelte ujját, és fenyegetően tolta lánya orra elé. – Soha többé nem mehetsz abba a lebujba! Megértetted?

Dorina riadtan rázta a fejét, és ha eddig részegnek is érezte magát, ettől a vitától teljesen kijózanodott. Félelmei olyan magasra csaptak, hogy attól félt, teljesen elborítják. Nem mert Tomira nézni, mert rettegett attól, amit a férfi gondolt, és csak remélte, ismeri már annyira őt, hogy tudja, nem osztozik anyja rágalmaiban. Mindezt mégis kevésnek érezte, és határozottabban ki akart állni nagybátyja mellett. – Nem – felelte ezért, és életében először nézett farkasszemet édesanyjával, és annak akaratával. – Elmúltam tizennyolc éves, azt teszek, amit akarok.

Sára megrökönyödött a válaszon, de még jobban lánya választásán, hiszen ellen fordult, ellene, aki eddig nevelte, ruházta, etette. Nem bírta lenyelni, ezt már nem, büszkesége felkiáltott benne, ezért ő is olyan kemény feleletet adott, hogy fájjon Dorinának. – Ez esetben, mivel elmúltál tizennyolc éves, és már nincs szükséged a tanácsaimra, hát ne legyen ezután sem. Nem gondoskodom rólad tovább, csinálj, amit akarsz! – Azzal vetett még egy kemény, sértődött pillantást mindkettejükre, majd sarkon fordult, és felsietett az emeletre.

Ezt látva Tomi összeszorította ajkait, és magában káromkodva, haragosan az udvarra sétált.

Dorina egyedül maradt az előszobában, és reszketve próbálta tisztán látni a dolgokat. Bár a feje egyre jobban lüktetett, mégis erőltette, mert nem tudta, mit tegyen, ki után menjen. A szíve nagybátyjához húzta, a megnyugtató közelébe, a biztonságot adó jelenlétéhez, az esze viszont az anyjához, hogy tisztázza vele a kialakult helyzetet, és a benne dúló haragot. Végül elindult az emeletre Sára után, megállt szobájának ajtaja előtt, és egy mély sóhaj után benyitott.

- Anya – suttogta félszegen.

- Mit akarsz? – förmedt rá Sára, miközben befeküdt az ágyába, ügyet sem vetve a tétován ácsorgó lányra.

- Anya, ne haragudj! Kérlek, hidd el, hogy amit Tomiról gondolsz, az nem igaz. A klub is nagyon kellemes hely, és…

- Abba hagynád? – csattant fel Sára. – Nem érdekel sem Tomi, sem a klub. Elmúltál tizennyolc, azt csinálsz, amit akarsz, magadra vagy utalva.

A szavak ijesztőek voltak, mert bár Dorina sosem érezte anyja törődését, ez a lemondás a szívébe mart, és iszonyú fájdalmat okozott.

- Anya, kérlek!

- Hagyj aludni! – szólt rá Sára, és a lány nem tehetett mást, könnyes szemmel, elkeseredetten kilépett a szobából, és magára hagyta édesanyját.

A férfi hatalmas lendülettel kanyarodott a ház elé, leállította a motort, és egy sóhaj kíséretében kiszállt. Még arra sem vette a fáradtságot, hogy a kocsit a garázsba vigye. Az ajtóhoz ballagott, Dorina pedig ott lépdelt mögötte, mint egy jól idomított, néma kiscica. Ám alig lépték át a küszöböt, Sára trappolva rohant le a lépcsőn, és úgy állt meg az érkezők előtt, minta övé lenne a ház. Karjait keresztbe fonta mellei alatt, és szúrós pillantásokat lövellt előbb öccsére, majd a lányára.

- Ajaj – dörzsölte borostás állát Tomi, miközben nővére dühös vonásait nézte -, ezt nem ússzuk meg.

Sára elengedte füle mellett a célzatos megjegyzést, és úgy förmedt rájuk, mint anya a rakoncátlan kölykeire. – Hol a csudában voltatok? Mit képzeltek? Csak úgy eltűntök egész napra?

- Ne ordíts, mert megsüketülök! – felelte Tomi, de nővére ettől még inkább kiabált.

- De ordítok, igenis ordítok, ha úgy tartja a kedvem. Szóval, hol voltatok?

- A klubban. Hívtalak volna, de nemigen volt rá időm.

- Nem volt időd? Talán – pillantott lányára hasonló dühvel – neked sem?

Dorina zavartan pislogott, miközben a feje majd szétesett a hangzavartól. – Nekem nincs… nincs pénz a kártyámon. Nem tudtalak hívni. – Hogy elejét vegye a további hangoskodásnak, sietve magyarázattal is szolgált. – Amúgy sem nagyon értünk rá, mert dolgoztunk.

- Hogy mit csináltatok?

- Dolgoztunk, mert Tomi felvett engem.

- Mi? – Sára hangja még erősebben sipákolt, mint eddig, és a férfi ezt nehezen viselte, pláne, mikor nővére haragja őrá irányult. – Mit képzelsz magadról? Hogy merted a lányomat egy olyan mocskos helyre vinni? Nincs benned semmi tisztesség?

- Anya! – hebegte Dorina sietve, csakhogy lecsitítsa anyja dühét, és megelőzze a bajt. – Egyáltalán nem mocskos a hely, nagyon… nagyon barátságos, és végre van munkám.

Sára meg sem hallotta a szavakat, csak öccse egyre haragosabb arcát nézte, amitől őbenne is forrt a méreg. – Az a hely egy lebúj, egy játékbarlang, az alvilági mocsok szennye. Oda járnak a legnagyobb gazemberek, akiknek van elég pénzük a ringyókra és a szerencsejátékra.

Tomi kezdte elveszíteni kezdeti türelmét, pedig megtett mindent, hogy unokahúgának ne kelljen kettejük marakodását látnia, de nem bírta. Képtelen volt szó nélkül tűrni nővére gyűlöletét. – Befejezted? – Hangja fenyegető volt, s ezzel együtt tekintete élesen villant.

- Én? Hiszen te mocskoltad be a lányomat, mikor magaddal vitted.

- Anya – próbálkozott Dorina ismét. – Én akartam… én akartam ott dolgozni, nem Tomi hibája.

Sára szemei kikerekedtek a döbbenettől, és úgy bámulta a lányát, mintha még sosem látta volna. – Olyan naiv vagy, akár egy liba – szidta, és még csak a szavakat se válogatta meg, hogy némileg kíméletesebb legyen. – Az a klub éppen olyan, mint a nagybátyád, mocskos és aljas. Soha többé nem mehetsz oda!

A szavak kemények voltak, és mélyen megsebezték Dorinát, hiszen számára a nagybátyja sokkal többet jelentett egy rokonnál. Életet, kedvességet, figyelmet és munkát kapott tőle. A maró rágalmak úgy csapták arcul, hogy nyomát ott érezte sokáig.

- Nem… nincs igazad! Tomi jó ember. Nem tilthatod meg, hogy vele menjek!

- Nem? Pedig éppen azt teszem. – Sára felemelte ujját, és fenyegetően tolta lánya orra elé. – Soha többé nem mehetsz abba a lebujba! Megértetted?

Dorina riadtan rázta a fejét, és ha eddig részegnek is érezte magát, ettől a vitától teljesen kijózanodott. Félelmei olyan magasra csaptak, hogy attól félt, teljesen elborítják. Nem mert Tomira nézni, mert rettegett attól, amit a férfi gondolt, és csak remélte, ismeri már annyira őt, hogy tudja, nem osztozik anyja rágalmaiban. Mindezt mégis kevésnek érezte, és határozottabban ki akart állni nagybátyja mellett. – Nem – felelte ezért, és életében először nézett farkasszemet édesanyjával, és annak akaratával. – Elmúltam tizennyolc éves, azt teszek, amit akarok.

Sára megrökönyödött a válaszon, de még jobban lánya választásán, hiszen ellen fordult, ellene, aki eddig nevelte, ruházta, etette. Nem bírta lenyelni, ezt már nem, büszkesége felkiáltott benne, ezért ő is olyan kemény feleletet adott, hogy fájjon Dorinának. – Ez esetben, mivel elmúltál tizennyolc éves, és már nincs szükséged a tanácsaimra, hát ne legyen ezután sem. Nem gondoskodom rólad tovább, csinálj, amit akarsz! – Azzal vetett még egy kemény, sértődött pillantást mindkettejükre, majd sarkon fordult, és felsietett az emeletre.

Ezt látva Tomi összeszorította ajkait, és magában káromkodva, haragosan az udvarra sétált.

Dorina egyedül maradt az előszobában, és reszketve próbálta tisztán látni a dolgokat. Bár a feje egyre jobban lüktetett, mégis erőltette, mert nem tudta, mit tegyen, ki után menjen. A szíve nagybátyjához húzta, a megnyugtató közelébe, a biztonságot adó jelenlétéhez, az esze viszont az anyjához, hogy tisztázza vele a kialakult helyzetet, és a benne dúló haragot. Végül elindult az emeletre Sára után, megállt szobájának ajtaja előtt, és egy mély sóhaj után benyitott.

- Anya – suttogta félszegen.

- Mit akarsz? – förmedt rá Sára, miközben befeküdt az ágyába, ügyet sem vetve a tétován ácsorgó lányra.

- Anya, ne haragudj! Kérlek, hidd el, hogy amit Tomiról gondolsz, az nem igaz. A klub is nagyon kellemes hely, és…

- Abba hagynád? – csattant fel Sára. – Nem érdekel sem Tomi, sem a klub. Elmúltál tizennyolc, azt csinálsz, amit akarsz, magadra vagy utalva.

A szavak ijesztőek voltak, mert bár Dorina sosem érezte anyja törődését, ez a lemondás a szívébe mart, és iszonyú fájdalmat okozott.

- Anya, kérlek!

- Hagyj aludni! – szólt rá Sára, és a lány nem tehetett mást, könnyes szemmel, elkeseredetten kilépett a szobából, és magára hagyta édesanyját.

A férfi hatalmas lendülettel kanyarodott a ház elé, leállította a motort, és egy sóhaj kíséretében kiszállt. Még arra sem vette a fáradtságot, hogy a kocsit a garázsba vigye. Az ajtóhoz ballagott, Dorina pedig ott lépdelt mögötte, mint egy jól idomított, néma kiscica. Ám alig lépték át a küszöböt, Sára trappolva rohant le a lépcsőn, és úgy állt meg az érkezők előtt, minta övé lenne a ház. Karjait keresztbe fonta mellei alatt, és szúrós pillantásokat lövellt előbb öccsére, majd a lányára.

- Ajaj – dörzsölte borostás állát Tomi, miközben nővére dühös vonásait nézte -, ezt nem ússzuk meg.

Sára elengedte füle mellett a célzatos megjegyzést, és úgy förmedt rájuk, mint anya a rakoncátlan kölykeire. – Hol a csudában voltatok? Mit képzeltek? Csak úgy eltűntök egész napra?

- Ne ordíts, mert megsüketülök! – felelte Tomi, de nővére ettől még inkább kiabált.

- De ordítok, igenis ordítok, ha úgy tartja a kedvem. Szóval, hol voltatok?

- A klubban. Hívtalak volna, de nemigen volt rá időm.

- Nem volt időd? Talán – pillantott lányára hasonló dühvel – neked sem?

Dorina zavartan pislogott, miközben a feje majd szétesett a hangzavartól. – Nekem nincs… nincs pénz a kártyámon. Nem tudtalak hívni. – Hogy elejét vegye a további hangoskodásnak, sietve magyarázattal is szolgált. – Amúgy sem nagyon értünk rá, mert dolgoztunk.

- Hogy mit csináltatok?

- Dolgoztunk, mert Tomi felvett engem.

- Mi? – Sára hangja még erősebben sipákolt, mint eddig, és a férfi ezt nehezen viselte, pláne, mikor nővére haragja őrá irányult. – Mit képzelsz magadról? Hogy merted a lányomat egy olyan mocskos helyre vinni? Nincs benned semmi tisztesség?

- Anya! – hebegte Dorina sietve, csakhogy lecsitítsa anyja dühét, és megelőzze a bajt. – Egyáltalán nem mocskos a hely, nagyon… nagyon barátságos, és végre van munkám.

Sára meg sem hallotta a szavakat, csak öccse egyre haragosabb arcát nézte, amitől őbenne is forrt a méreg. – Az a hely egy lebúj, egy játékbarlang, az alvilági mocsok szennye. Oda járnak a legnagyobb gazemberek, akiknek van elég pénzük a ringyókra és a szerencsejátékra.

Tomi kezdte elveszíteni kezdeti türelmét, pedig megtett mindent, hogy unokahúgának ne kelljen kettejük marakodását látnia, de nem bírta. Képtelen volt szó nélkül tűrni nővére gyűlöletét. – Befejezted? – Hangja fenyegető volt, s ezzel együtt tekintete élesen villant.

- Én? Hiszen te mocskoltad be a lányomat, mikor magaddal vitted.

- Anya – próbálkozott Dorina ismét. – Én akartam… én akartam ott dolgozni, nem Tomi hibája.

Sára szemei kikerekedtek a döbbenettől, és úgy bámulta a lányát, mintha még sosem látta volna. – Olyan naiv vagy, akár egy liba – szidta, és még csak a szavakat se válogatta meg, hogy némileg kíméletesebb legyen. – Az a klub éppen olyan, mint a nagybátyád, mocskos és aljas. Soha többé nem mehetsz oda!

A szavak kemények voltak, és mélyen megsebezték Dorinát, hiszen számára a nagybátyja sokkal többet jelentett egy rokonnál. Életet, kedvességet, figyelmet és munkát kapott tőle. A maró rágalmak úgy csapták arcul, hogy nyomát ott érezte sokáig.

- Nem… nincs igazad! Tomi jó ember. Nem tilthatod meg, hogy vele menjek!

- Nem? Pedig éppen azt teszem. – Sára felemelte ujját, és fenyegetően tolta lánya orra elé. – Soha többé nem mehetsz abba a lebujba! Megértetted?

Dorina riadtan rázta a fejét, és ha eddig részegnek is érezte magát, ettől a vitától teljesen kijózanodott. Félelmei olyan magasra csaptak, hogy attól félt, teljesen elborítják. Nem mert Tomira nézni, mert rettegett attól, amit a férfi gondolt, és csak remélte, ismeri már annyira őt, hogy tudja, nem osztozik anyja rágalmaiban. Mindezt mégis kevésnek érezte, és határozottabban ki akart állni nagybátyja mellett. – Nem – felelte ezért, és életében először nézett farkasszemet édesanyjával, és annak akaratával. – Elmúltam tizennyolc éves, azt teszek, amit akarok.

Sára megrökönyödött a válaszon, de még jobban lánya választásán, hiszen ellen fordult, ellene, aki eddig nevelte, ruházta, etette. Nem bírta lenyelni, ezt már nem, büszkesége felkiáltott benne, ezért ő is olyan kemény feleletet adott, hogy fájjon Dorinának. – Ez esetben, mivel elmúltál tizennyolc éves, és már nincs szükséged a tanácsaimra, hát ne legyen ezután sem. Nem gondoskodom rólad tovább, csinálj, amit akarsz! – Azzal vetett még egy kemény, sértődött pillantást mindkettejükre, majd sarkon fordult, és felsietett az emeletre.

Ezt látva Tomi összeszorította ajkait, és magában káromkodva, haragosan az udvarra sétált.

Dorina egyedül maradt az előszobában, és reszketve próbálta tisztán látni a dolgokat. Bár a feje egyre jobban lüktetett, mégis erőltette, mert nem tudta, mit tegyen, ki után menjen. A szíve nagybátyjához húzta, a megnyugtató közelébe, a biztonságot adó jelenlétéhez, az esze viszont az anyjához, hogy tisztázza vele a kialakult helyzetet, és a benne dúló haragot. Végül elindult az emeletre Sára után, megállt szobájának ajtaja előtt, és egy mély sóhaj után benyitott.

- Anya – suttogta félszegen.

- Mit akarsz? – förmedt rá Sára, miközben befeküdt az ágyába, ügyet sem vetve a tétován ácsorgó lányra.

- Anya, ne haragudj! Kérlek, hidd el, hogy amit Tomiról gondolsz, az nem igaz. A klub is nagyon kellemes hely, és…

- Abba hagynád? – csattant fel Sára. – Nem érdekel sem Tomi, sem a klub. Elmúltál tizennyolc, azt csinálsz, amit akarsz, magadra vagy utalva.

A szavak ijesztőek voltak, mert bár Dorina sosem érezte anyja törődését, ez a lemondás a szívébe mart, és iszonyú fájdalmat okozott.

- Anya, kérlek!

- Hagyj aludni! – szólt rá Sára, és a lány nem tehetett mást, könnyes szemmel, elkeseredetten kilépett a szobából, és magára hagyta édesanyját.

A férfi hatalmas lendülettel kanyarodott a ház elé, leállította a motort, és egy sóhaj kíséretében kiszállt. Még arra sem vette a fáradtságot, hogy a kocsit a garázsba vigye. Az ajtóhoz ballagott, Dorina pedig ott lépdelt mögötte, mint egy jól idomított, néma kiscica. Ám alig lépték át a küszöböt, Sára trappolva rohant le a lépcsőn, és úgy állt meg az érkezők előtt, minta övé lenne a ház. Karjait keresztbe fonta mellei alatt, és szúrós pillantásokat lövellt előbb öccsére, majd a lányára.

- Ajaj – dörzsölte borostás állát Tomi, miközben nővére dühös vonásait nézte -, ezt nem ússzuk meg.

Sára elengedte füle mellett a célzatos megjegyzést, és úgy förmedt rájuk, mint anya a rakoncátlan kölykeire. – Hol a csudában voltatok? Mit képzeltek? Csak úgy eltűntök egész napra?

- Ne ordíts, mert megsüketülök! – felelte Tomi, de nővére ettől még inkább kiabált.

- De ordítok, igenis ordítok, ha úgy tartja a kedvem. Szóval, hol voltatok?

- A klubban. Hívtalak volna, de nemigen volt rá időm.

- Nem volt időd? Talán – pillantott lányára hasonló dühvel – neked sem?

Dorina zavartan pislogott, miközben a feje majd szétesett a hangzavartól. – Nekem nincs… nincs pénz a kártyámon. Nem tudtalak hívni. – Hogy elejét vegye a további hangoskodásnak, sietve magyarázattal is szolgált. – Amúgy sem nagyon értünk rá, mert dolgoztunk.

- Hogy mit csináltatok?

- Dolgoztunk, mert Tomi felvett engem.

- Mi? – Sára hangja még erősebben sipákolt, mint eddig, és a férfi ezt nehezen viselte, pláne, mikor nővére haragja őrá irányult. – Mit képzelsz magadról? Hogy merted a lányomat egy olyan mocskos helyre vinni? Nincs benned semmi tisztesség?

- Anya! – hebegte Dorina sietve, csakhogy lecsitítsa anyja dühét, és megelőzze a bajt. – Egyáltalán nem mocskos a hely, nagyon… nagyon barátságos, és végre van munkám.

Sára meg sem hallotta a szavakat, csak öccse egyre haragosabb arcát nézte, amitől őbenne is forrt a méreg. – Az a hely egy lebúj, egy játékbarlang, az alvilági mocsok szennye. Oda járnak a legnagyobb gazemberek, akiknek van elég pénzük a ringyókra és a szerencsejátékra.

Tomi kezdte elveszíteni kezdeti türelmét, pedig megtett mindent, hogy unokahúgának ne kelljen kettejük marakodását látnia, de nem bírta. Képtelen volt szó nélkül tűrni nővére gyűlöletét. – Befejezted? – Hangja fenyegető volt, s ezzel együtt tekintete élesen villant.

- Én? Hiszen te mocskoltad be a lányomat, mikor magaddal vitted.

- Anya – próbálkozott Dorina ismét. – Én akartam… én akartam ott dolgozni, nem Tomi hibája.

Sára szemei kikerekedtek a döbbenettől, és úgy bámulta a lányát, mintha még sosem látta volna. – Olyan naiv vagy, akár egy liba – szidta, és még csak a szavakat se válogatta meg, hogy némileg kíméletesebb legyen. – Az a klub éppen olyan, mint a nagybátyád, mocskos és aljas. Soha többé nem mehetsz oda!

A szavak kemények voltak, és mélyen megsebezték Dorinát, hiszen számára a nagybátyja sokkal többet jelentett egy rokonnál. Életet, kedvességet, figyelmet és munkát kapott tőle. A maró rágalmak úgy csapták arcul, hogy nyomát ott érezte sokáig.

- Nem… nincs igazad! Tomi jó ember. Nem tilthatod meg, hogy vele menjek!

- Nem? Pedig éppen azt teszem. – Sára felemelte ujját, és fenyegetően tolta lánya orra elé. – Soha többé nem mehetsz abba a lebujba! Megértetted?

Dorina riadtan rázta a fejét, és ha eddig részegnek is érezte magát, ettől a vitától teljesen kijózanodott. Félelmei olyan magasra csaptak, hogy attól félt, teljesen elborítják. Nem mert Tomira nézni, mert rettegett attól, amit a férfi gondolt, és csak remélte, ismeri már annyira őt, hogy tudja, nem osztozik anyja rágalmaiban. Mindezt mégis kevésnek érezte, és határozottabban ki akart állni nagybátyja mellett. – Nem – felelte ezért, és életében először nézett farkasszemet édesanyjával, és annak akaratával. – Elmúltam tizennyolc éves, azt teszek, amit akarok.

Sára megrökönyödött a válaszon, de még jobban lánya választásán, hiszen ellen fordult, ellene, aki eddig nevelte, ruházta, etette. Nem bírta lenyelni, ezt már nem, büszkesége felkiáltott benne, ezért ő is olyan kemény feleletet adott, hogy fájjon Dorinának. – Ez esetben, mivel elmúltál tizennyolc éves, és már nincs szükséged a tanácsaimra, hát ne legyen ezután sem. Nem gondoskodom rólad tovább, csinálj, amit akarsz! – Azzal vetett még egy kemény, sértődött pillantást mindkettejükre, majd sarkon fordult, és felsietett az emeletre.

Ezt látva Tomi összeszorította ajkait, és magában káromkodva, haragosan az udvarra sétált.

Dorina egyedül maradt az előszobában, és reszketve próbálta tisztán látni a dolgokat. Bár a feje egyre jobban lüktetett, mégis erőltette, mert nem tudta, mit tegyen, ki után menjen. A szíve nagybátyjához húzta, a megnyugtató közelébe, a biztonságot adó jelenlétéhez, az esze viszont az anyjához, hogy tisztázza vele a kialakult helyzetet, és a benne dúló haragot. Végül elindult az emeletre Sára után, megállt szobájának ajtaja előtt, és egy mély sóhaj után benyitott.

- Anya – suttogta félszegen.

- Mit akarsz? – förmedt rá Sára, miközben befeküdt az ágyába, ügyet sem vetve a tétován ácsorgó lányra.

- Anya, ne haragudj! Kérlek, hidd el, hogy amit Tomiról gondolsz, az nem igaz. A klub is nagyon kellemes hely, és…

- Abba hagynád? – csattant fel Sára. – Nem érdekel sem Tomi, sem a klub. Elmúltál tizennyolc, azt csinálsz, amit akarsz, magadra vagy utalva.

A szavak ijesztőek voltak, mert bár Dorina sosem érezte anyja törődését, ez a lemondás a szívébe mart, és iszonyú fájdalmat okozott.

- Anya, kérlek!

- Hagyj aludni! – szólt rá Sára, és a lány nem tehetett mást, könnyes szemmel, elkeseredetten kilépett a szobából, és magára hagyta édesanyját.

A férfi hatalmas lendülettel kanyarodott a ház elé, leállította a motort, és egy sóhaj kíséretében kiszállt. Még arra sem vette a fáradtságot, hogy a kocsit a garázsba vigye. Az ajtóhoz ballagott, Dorina pedig ott lépdelt mögötte, mint egy jól idomított, néma kiscica. Ám alig lépték át a küszöböt, Sára trappolva rohant le a lépcsőn, és úgy állt meg az érkezők előtt, minta övé lenne a ház. Karjait keresztbe fonta mellei alatt, és szúrós pillantásokat lövellt előbb öccsére, majd a lányára.

- Ajaj – dörzsölte borostás állát Tomi, miközben nővére dühös vonásait nézte -, ezt nem ússzuk meg.

Sára elengedte füle mellett a célzatos megjegyzést, és úgy förmedt rájuk, mint anya a rakoncátlan kölykeire. – Hol a csudában voltatok? Mit képzeltek? Csak úgy eltűntök egész napra?

- Ne ordíts, mert megsüketülök! – felelte Tomi, de nővére ettől még inkább kiabált.

- De ordítok, igenis ordítok, ha úgy tartja a kedvem. Szóval, hol voltatok?

- A klubban. Hívtalak volna, de nemigen volt rá időm.

- Nem volt időd? Talán – pillantott lányára hasonló dühvel – neked sem?

Dorina zavartan pislogott, miközben a feje majd szétesett a hangzavartól. – Nekem nincs… nincs pénz a kártyámon. Nem tudtalak hívni. – Hogy elejét vegye a további hangoskodásnak, sietve magyarázattal is szolgált. – Amúgy sem nagyon értünk rá, mert dolgoztunk.

- Hogy mit csináltatok?

- Dolgoztunk, mert Tomi felvett engem.

- Mi? – Sára hangja még erősebben sipákolt, mint eddig, és a férfi ezt nehezen viselte, pláne, mikor nővére haragja őrá irányult. – Mit képzelsz magadról? Hogy merted a lányomat egy olyan mocskos helyre vinni? Nincs benned semmi tisztesség?

- Anya! – hebegte Dorina sietve, csakhogy lecsitítsa anyja dühét, és megelőzze a bajt. – Egyáltalán nem mocskos a hely, nagyon… nagyon barátságos, és végre van munkám.

Sára meg sem hallotta a szavakat, csak öccse egyre haragosabb arcát nézte, amitől őbenne is forrt a méreg. – Az a hely egy lebúj, egy játékbarlang, az alvilági mocsok szennye. Oda járnak a legnagyobb gazemberek, akiknek van elég pénzük a ringyókra és a szerencsejátékra.

Tomi kezdte elveszíteni kezdeti türelmét, pedig megtett mindent, hogy unokahúgának ne kelljen kettejük marakodását látnia, de nem bírta. Képtelen volt szó nélkül tűrni nővére gyűlöletét. – Befejezted? – Hangja fenyegető volt, s ezzel együtt tekintete élesen villant.

- Én? Hiszen te mocskoltad be a lányomat, mikor magaddal vitted.

- Anya – próbálkozott Dorina ismét. – Én akartam… én akartam ott dolgozni, nem Tomi hibája.

Sára szemei kikerekedtek a döbbenettől, és úgy bámulta a lányát, mintha még sosem látta volna. – Olyan naiv vagy, akár egy liba – szidta, és még csak a szavakat se válogatta meg, hogy némileg kíméletesebb legyen. – Az a klub éppen olyan, mint a nagybátyád, mocskos és aljas. Soha többé nem mehetsz oda!

A szavak kemények voltak, és mélyen megsebezték Dorinát, hiszen számára a nagybátyja sokkal többet jelentett egy rokonnál. Életet, kedvességet, figyelmet és munkát kapott tőle. A maró rágalmak úgy csapták arcul, hogy nyomát ott érezte sokáig.

- Nem… nincs igazad! Tomi jó ember. Nem tilthatod meg, hogy vele menjek!

- Nem? Pedig éppen azt teszem. – Sára felemelte ujját, és fenyegetően tolta lánya orra elé. – Soha többé nem mehetsz abba a lebujba! Megértetted?

Dorina riadtan rázta a fejét, és ha eddig részegnek is érezte magát, ettől a vitától teljesen kijózanodott. Félelmei olyan magasra csaptak, hogy attól félt, teljesen elborítják. Nem mert Tomira nézni, mert rettegett attól, amit a férfi gondolt, és csak remélte, ismeri már annyira őt, hogy tudja, nem osztozik anyja rágalmaiban. Mindezt mégis kevésnek érezte, és határozottabban ki akart állni nagybátyja mellett. – Nem – felelte ezért, és életében először nézett farkasszemet édesanyjával, és annak akaratával. – Elmúltam tizennyolc éves, azt teszek, amit akarok.

Sára megrökönyödött a válaszon, de még jobban lánya választásán, hiszen ellen fordult, ellene, aki eddig nevelte, ruházta, etette. Nem bírta lenyelni, ezt már nem, büszkesége felkiáltott benne, ezért ő is olyan kemény feleletet adott, hogy fájjon Dorinának. – Ez esetben, mivel elmúltál tizennyolc éves, és már nincs szükséged a tanácsaimra, hát ne legyen ezután sem. Nem gondoskodom rólad tovább, csinálj, amit akarsz! – Azzal vetett még egy kemény, sértődött pillantást mindkettejükre, majd sarkon fordult, és felsietett az emeletre.

Ezt látva Tomi összeszorította ajkait, és magában káromkodva, haragosan az udvarra sétált.

Dorina egyedül maradt az előszobában, és reszketve próbálta tisztán látni a dolgokat. Bár a feje egyre jobban lüktetett, mégis erőltette, mert nem tudta, mit tegyen, ki után menjen. A szíve nagybátyjához húzta, a megnyugtató közelébe, a biztonságot adó jelenlétéhez, az esze viszont az anyjához, hogy tisztázza vele a kialakult helyzetet, és a benne dúló haragot. Végül elindult az emeletre Sára után, megállt szobájának ajtaja előtt, és egy mély sóhaj után benyitott.

- Anya – suttogta félszegen.

- Mit akarsz? – förmedt rá Sára, miközben befeküdt az ágyába, ügyet sem vetve a tétován ácsorgó lányra.

- Anya, ne haragudj! Kérlek, hidd el, hogy amit Tomiról gondolsz, az nem igaz. A klub is nagyon kellemes hely, és…

- Abba hagynád? – csattant fel Sára. – Nem érdekel sem Tomi, sem a klub. Elmúltál tizennyolc, azt csinálsz, amit akarsz, magadra vagy utalva.

A szavak ijesztőek voltak, mert bár Dorina sosem érezte anyja törődését, ez a lemondás a szívébe mart, és iszonyú fájdalmat okozott.

- Anya, kérlek!

- Hagyj aludni! – szólt rá Sára, és a lány nem tehetett mást, könnyes szemmel, elkeseredetten kilépett a szobából, és magára hagyta édesanyját.

A férfi hatalmas lendülettel kanyarodott a ház elé, leállította a motort, és egy sóhaj kíséretében kiszállt. Még arra sem vette a fáradtságot, hogy a kocsit a garázsba vigye. Az ajtóhoz ballagott, Dorina pedig ott lépdelt mögötte, mint egy jól idomított, néma kiscica. Ám alig lépték át a küszöböt, Sára trappolva rohant le a lépcsőn, és úgy állt meg az érkezők előtt, minta övé lenne a ház. Karjait keresztbe fonta mellei alatt, és szúrós pillantásokat lövellt előbb öccsére, majd a lányára.

- Ajaj – dörzsölte borostás állát Tomi, miközben nővére dühös vonásait nézte -, ezt nem ússzuk meg.

Sára elengedte füle mellett a célzatos megjegyzést, és úgy förmedt rájuk, mint anya a rakoncátlan kölykeire. – Hol a csudában voltatok? Mit képzeltek? Csak úgy eltűntök egész napra?

- Ne ordíts, mert megsüketülök! – felelte Tomi, de nővére ettől még inkább kiabált.

- De ordítok, igenis ordítok, ha úgy tartja a kedvem. Szóval, hol voltatok?

- A klubban. Hívtalak volna, de nemigen volt rá időm.

- Nem volt időd? Talán – pillantott lányára hasonló dühvel – neked sem?

Dorina zavartan pislogott, miközben a feje majd szétesett a hangzavartól. – Nekem nincs… nincs pénz a kártyámon. Nem tudtalak hívni. – Hogy elejét vegye a további hangoskodásnak, sietve magyarázattal is szolgált. – Amúgy sem nagyon értünk rá, mert dolgoztunk.

- Hogy mit csináltatok?

- Dolgoztunk, mert Tomi felvett engem.

- Mi? – Sára hangja még erősebben sipákolt, mint eddig, és a férfi ezt nehezen viselte, pláne, mikor nővére haragja őrá irányult. – Mit képzelsz magadról? Hogy merted a lányomat egy olyan mocskos helyre vinni? Nincs benned semmi tisztesség?

- Anya! – hebegte Dorina sietve, csakhogy lecsitítsa anyja dühét, és megelőzze a bajt. – Egyáltalán nem mocskos a hely, nagyon… nagyon barátságos, és végre van munkám.

Sára meg sem hallotta a szavakat, csak öccse egyre haragosabb arcát nézte, amitől őbenne is forrt a méreg. – Az a hely egy lebúj, egy játékbarlang, az alvilági mocsok szennye. Oda járnak a legnagyobb gazemberek, akiknek van elég pénzük a ringyókra és a szerencsejátékra.

Tomi kezdte elveszíteni kezdeti türelmét, pedig megtett mindent, hogy unokahúgának ne kelljen kettejük marakodását látnia, de nem bírta. Képtelen volt szó nélkül tűrni nővére gyűlöletét. – Befejezted? – Hangja fenyegető volt, s ezzel együtt tekintete élesen villant.

- Én? Hiszen te mocskoltad be a lányomat, mikor magaddal vitted.

- Anya – próbálkozott Dorina ismét. – Én akartam… én akartam ott dolgozni, nem Tomi hibája.

Sára szemei kikerekedtek a döbbenettől, és úgy bámulta a lányát, mintha még sosem látta volna. – Olyan naiv vagy, akár egy liba – szidta, és még csak a szavakat se válogatta meg, hogy némileg kíméletesebb legyen. – Az a klub éppen olyan, mint a nagybátyád, mocskos és aljas. Soha többé nem mehetsz oda!

A szavak kemények voltak, és mélyen megsebezték Dorinát, hiszen számára a nagybátyja sokkal többet jelentett egy rokonnál. Életet, kedvességet, figyelmet és munkát kapott tőle. A maró rágalmak úgy csapták arcul, hogy nyomát ott érezte sokáig.

- Nem… nincs igazad! Tomi jó ember. Nem tilthatod meg, hogy vele menjek!

- Nem? Pedig éppen azt teszem. – Sára felemelte ujját, és fenyegetően tolta lánya orra elé. – Soha többé nem mehetsz abba a lebujba! Megértetted?

Dorina riadtan rázta a fejét, és ha eddig részegnek is érezte magát, ettől a vitától teljesen kijózanodott. Félelmei olyan magasra csaptak, hogy attól félt, teljesen elborítják. Nem mert Tomira nézni, mert rettegett attól, amit a férfi gondolt, és csak remélte, ismeri már annyira őt, hogy tudja, nem osztozik anyja rágalmaiban. Mindezt mégis kevésnek érezte, és határozottabban ki akart állni nagybátyja mellett. – Nem – felelte ezért, és életében először nézett farkasszemet édesanyjával, és annak akaratával. – Elmúltam tizennyolc éves, azt teszek, amit akarok.

Sára megrökönyödött a válaszon, de még jobban lánya választásán, hiszen ellen fordult, ellene, aki eddig nevelte, ruházta, etette. Nem bírta lenyelni, ezt már nem, büszkesége felkiáltott benne, ezért ő is olyan kemény feleletet adott, hogy fájjon Dorinának. – Ez esetben, mivel elmúltál tizennyolc éves, és már nincs szükséged a tanácsaimra, hát ne legyen ezután sem. Nem gondoskodom rólad tovább, csinálj, amit akarsz! – Azzal vetett még egy kemény, sértődött pillantást mindkettejükre, majd sarkon fordult, és felsietett az emeletre.

Ezt látva Tomi összeszorította ajkait, és magában káromkodva, haragosan az udvarra sétált.

Dorina egyedül maradt az előszobában, és reszketve próbálta tisztán látni a dolgokat. Bár a feje egyre jobban lüktetett, mégis erőltette, mert nem tudta, mit tegyen, ki után menjen. A szíve nagybátyjához húzta, a megnyugtató közelébe, a biztonságot adó jelenlétéhez, az esze viszont az anyjához, hogy tisztázza vele a kialakult helyzetet, és a benne dúló haragot. Végül elindult az emeletre Sára után, megállt szobájának ajtaja előtt, és egy mély sóhaj után benyitott.

- Anya – suttogta félszegen.

- Mit akarsz? – förmedt rá Sára, miközben befeküdt az ágyába, ügyet sem vetve a tétován ácsorgó lányra.

- Anya, ne haragudj! Kérlek, hidd el, hogy amit Tomiról gondolsz, az nem igaz. A klub is nagyon kellemes hely, és…

- Abba hagynád? – csattant fel Sára. – Nem érdekel sem Tomi, sem a klub. Elmúltál tizennyolc, azt csinálsz, amit akarsz, magadra vagy utalva.

A szavak ijesztőek voltak, mert bár Dorina sosem érezte anyja törődését, ez a lemondás a szívébe mart, és iszonyú fájdalmat okozott.

- Anya, kérlek!

- Hagyj aludni! – szólt rá Sára, és a lány nem tehetett mást, könnyes szemmel, elkeseredetten kilépett a szobából, és magára hagyta édesanyját.

A férfi hatalmas lendülettel kanyarodott a ház elé, leállította a motort, és egy sóhaj kíséretében kiszállt. Még arra sem vette a fáradtságot, hogy a kocsit a garázsba vigye. Az ajtóhoz ballagott, Dorina pedig ott lépdelt mögötte, mint egy jól idomított, néma kiscica. Ám alig lépték át a küszöböt, Sára trappolva rohant le a lépcsőn, és úgy állt meg az érkezők előtt, minta övé lenne a ház. Karjait keresztbe fonta mellei alatt, és szúrós pillantásokat lövellt előbb öccsére, majd a lányára.

- Ajaj – dörzsölte borostás állát Tomi, miközben nővére dühös vonásait nézte -, ezt nem ússzuk meg.

Sára elengedte füle mellett a célzatos megjegyzést, és úgy förmedt rájuk, mint anya a rakoncátlan kölykeire. – Hol a csudában voltatok? Mit képzeltek? Csak úgy eltűntök egész napra?

- Ne ordíts, mert megsüketülök! – felelte Tomi, de nővére ettől még inkább kiabált.

- De ordítok, igenis ordítok, ha úgy tartja a kedvem. Szóval, hol voltatok?

- A klubban. Hívtalak volna, de nemigen volt rá időm.

- Nem volt időd? Talán – pillantott lányára hasonló dühvel – neked sem?

Dorina zavartan pislogott, miközben a feje majd szétesett a hangzavartól. – Nekem nincs… nincs pénz a kártyámon. Nem tudtalak hívni. – Hogy elejét vegye a további hangoskodásnak, sietve magyarázattal is szolgált. – Amúgy sem nagyon értünk rá, mert dolgoztunk.

- Hogy mit csináltatok?

- Dolgoztunk, mert Tomi felvett engem.

- Mi? – Sára hangja még erősebben sipákolt, mint eddig, és a férfi ezt nehezen viselte, pláne, mikor nővére haragja őrá irányult. – Mit képzelsz magadról? Hogy merted a lányomat egy olyan mocskos helyre vinni? Nincs benned semmi tisztesség?

- Anya! – hebegte Dorina sietve, csakhogy lecsitítsa anyj