Úgy hiszem, minden szülőben felmerül a kérdés, milyen könyvet adjunk gyermekeink kezébe? A válasz persze nagyban függ a korosztálytól, az éppen aktuális, felkapott könyvek széles skálájától, a gyermek érdeklődési körétől, és persze attól, hogy mi, szülők, mit látunk hasznosnak, jónak.

Többen ismertetik már meg egészen kicsi korban gyermekeiket a külföldi olvasmányokkal. Ezt nagyon hasznos dolognak gondolom, mert a kicsik képesek a legtöbbet befogadni az idegen szavakból, és nem lehet elég korán elkezdeni az ezzel való ismerkedést.

Azonban, a mai világban az olvasás eléggé háttérbe szorult. A számítógépes, mobiltelefonos, játékkonzolos világban éppen a könyvek azok, amik a legkevesebb teret kapják. Pedig az általuk hordozott elképzelhető világ sokkal jobban megdolgoztatta fantáziájukat, mint a kép, amiket a gépeken látnak, és amely inkább kikapcsolja agyukat, sem mint beindítja azt.

Azt gondolom, szerencsés az az ember, aki elmondhatja, gyermekei szeretik a könyveket. Én ezek közé tartozom, bár - sajnos - nagyfiam találkozása a Kőszívű ember fiaival rányomta pecsétjét a regények, novellák mellőzöttségére, így már csak célirányosan azokat a könyveket hajlandó kézbe venni, amilyen téma éppen foglalkoztatja. (Jelen esetben ezek az Ufók)

Magam is úgy vélem, a Rab ember fiai nem egy általánosba járó gyereknek való olvasmány, ahhoz túl nehéz és nagy falat. Több anyukát hallottam már panaszkodni, hogy fiam esete cseppet sem egyedi, nagyon is valós problémát vet fel, hogy a rájuk erőltetett kötelező könyv nem nekik való volta ellenszenvet váltott ki belőlük szinte minden egyéb olvasmány iránt.

Mit tehet ilyenkor egy szülő?

Nálunk bevált, hogy innentől kezdve csak olyan könyveket vettem, ami érdekelte, így ha sokkal kevesebbet is, de olvas. Ám a szeretet, ami eddig élt benne a könyvek iránt, sokat halványult.

Jól emlékszem, A Tüskevár után még a folytatás megírásába is belekezdett, az Egri csillagokat kétszer is elolvasta, könyvekből utánajárt történelmi történeteknek, és összefoglalót készített belőlük... Mindezt a lelkesedést rombolta le egyetlen nem az ő korosztályának való, nehéz olvasmány.

Kisebbik gyermekem még többet olvas, mint bátyja. Mikor még nem ismerte a betűket, minden képeskönyvet átnézett, ami itthon fellelhető volt, majd az összes mesekönyvet, amit velem és a nagymamájával olvastatott fel. Miután saját maga is megtanulta a betűk használatát, minden utcai táblát elolvasott, nem beszélve a mesekönyvekről, amiket már önállóan forgatott - mintha csak ellenőrizné, hogy valóban azt olvastuk-e neki annak idején, ami oda van írva.

Iskolában azonnal beiratkozott a könyvtárba. Bogyó és Babóca, Anna, Peti és Gergő a mindennapi olvasmányaivá váltak. Ugyanakkor számos más képeskönyvet elolvasott. Az idő haladt, és Erika meséit felváltotta Geronimo Stilton. Egy tucat könyvet beszereztem belőle, amiket folyton folyvást újra olvas. Emellett még a Pókember, Garfield füzetei is mérvadóak voltak, ahogy mostanában Egy ropi naplója az "ász".

Érdekes és elgondolkodtató, hogy a szintén felkapott Rosszcsont Peti egyáltalán nem fogta meg, és egy rész után nem akart belőle többet, mondván, az a fiú nagyon rossz. :)

Az olvasás szeretetét valóban képes lerombolni egy rossz korban, kötelezően kiadott könyv? Valóban függ a gyermek beállítottságától, mi az, ami már "kiveri nála a biztosítékot", amire azt mondja, nem olvassa, mert a szereplő olyan dolgokat művel, amit nem bír elviselni? Hát nem éppen ezért érdemes olvasni, hiszen személyisége fejlődésében éppen a könyvek azok, amik a megfelelő utat mutathatják egyedi történeteikkel.