Az este nyugodtnak ígérkezett, így Dorinának több holtideje volt, mint eddig bármikor. Jobb híján odaült az egyik bárszékre, és kért egy újabb koktélt. Míg azt kortyolgatta Tomit figyelte, aki Alettának magyarázott és mutogatott. Türelmes volt, roppant türelmes, amitől a Dorinában féltékenység támadt. De nem csak ez volt az alapja, sokkal inkább az egymásra vetett tekintetük, Aletta ajkán játszadozó mosoly, és a férfi szemeiben ülő ravasz csillogás. Olyan különös volt, és olyan sokat mondó. És a pillanat, mikor megértette, mi is történik kettejük között, olyan volt, mint a hidegzuhany.

Aletta rendelésre italt töltött egy pohárba, Tomi pedig egy koktélt kevert ki. Már végzett, mikor egy szívószálért átnyúlt a lány mögött, egyik kezével ösztönösen megfogva Aletta vaskos karját. Abban a pillanatban felragyogtak a lány szemei, arca kipirult, és levegőt is elfelejtett venni.

Dorina jól látta és érzékelte ezt, mert ott ült közvetlenül előtte. Nem bírta, nem akarta. A zöld szemű szörny emésztette egyre jobban. Félt, rettegett tőle, hiszen nem volt joga hozzá. Mégis… tennie kellett valamit, és nem csak azért, hogy lecsillapítsa a szörnyet, hanem hogy Aletta – ahogy mindenki más is – tisztában legyen vele, Tomi hozzá tartozik. Már csupán azt kellett kitalálnia, mit tegyen. Ivott még egy kortyot az italából, és felállt a székről, hogy kivigye az elkészült italokat, ám abban a pillanatban megszédült.

Nem hitte, álmában sem hitte, hogy a sors, na meg az ital siet segítségére, és még csak taktikáznia sem kell.

- Hé! – Tomi kikerülte Alettát és aggódva odaballagott unokahúgához. – Jól vagy?

- Jól, csak… - Dorina olyan erősen kapaszkodott a pult szélébe, hogy belefehéredtek az ujjai. Mozgott a föld, mozgott körülötte minden. Egy biztos pontot keresett, mert úgy érezte, képtelen egyenesben maradni, de nagybátyján kívül nem akadt más. – Én… szédülök – suttogta, és belekapaszkodott Tomi karjába.

- Túl sokat ittál.

Ez tény volt, nem is volt mit hozzáfűzni. Ám ha már így esett, és nagybátyja ott volt előtte, a legjobb pillanat volt, a legmegfelelőbb alkalom arra, hogy megmutassa Alettának, amit tudnia kell. Lassan, nagyon lassan közeledett Tomihoz, és mikor egészen közel ért hozzá, fejét annak széles, izmos mellkasának döntötte. És ha már elkezdte, nem érte be ennyivel, még csípőjét is lazán nagybátyjához nyomta.

Tomi nem mozdult, mintha természetes lenne, hogy Dorina úgy bújik hozzá, mint egy szerelmes nő, ő pedig ahelyett, hogy rendre utasítaná, simogatja a karjait.

Még ez is kevés volt, s már nem Aletta miatt, csakis önmagáért. Dorina nyitott tenyerét nagybátyja mellkasára helyezte, miközben hátrahajtotta fejét, hogy belenézhessen a férfi markáns arcába.

- Nem mehetünk haza?

Tomi a fejét rázta. – Még bírd ki egy kicsit! Nem akarom Alettát egyedül hagyni Marcsiékkal. Annak nem lenne jó vége – közölte halkan. – Ülj le, majd én kiszolgálok! – Nem várt feleletet, csak segített unokahúgának visszaülni a székre, majd kezébe vette a pulton heverő tele tálcát, és eltűnt vele az asztaloknál.

Távozását csend követte, és Dorina ezt az alkalmat használta ki, hogy megnézze, milyen hatással volt az iménti jelenet az új lányra. Azonnal tudta, nem kellett csalódnia, mert azt Aletta megtette helyette is. Olyan zavart és fancsali képet vágott, mint egy kisgyerek, akitől elvették a kedvenc játékát. Dorina már-már kezdett igazán sajnálatot érezni iránta, de nem volt ideje belemélyedni, mert egy tálca perdült a pultra, majd egy kéz nyúlt fel mellette az egyik, és egy a másik oldalon. Mielőtt ijedten fordult volna hátra, Tomi arca jelent meg mellette.

- Bírod még? – lehelte a lány nyakába a kérdést, és Dorina biztos volt benne, tudja, hogy közelsége milyen hatással bír.

- Bírom, bírom.

Nem szabadott volna, Dorina tudta ezt, de elméjét elhomályosította az ital. Legalábbis erre fogta, hogy nekidőlt nagybátyja mellkasának, és fejét oldalra fordítva egy lágy csókot lehelt az arcára, majd azonnal kicsire gömbölyödött, miközben odafúrta arcát a férfi vállához.

- Két kóla és egy vodkanarancs – hallotta Tomi mély hangját, ahogy unokahúga feje felett leadta a rendelést.

Nem számított, mert jó volt a közelében, kellemes volt minden egyes perc, amit a karjaiban töltött. Hogy kihez beszélt éppen, nem volt fontos, csak az, hogy nem lökte el magától. Erős karjai megtartották, érezte szívének ütemes dobogását, meleg leheletét. Nem akart mást. Még szemeit is behunyta, és átadta a magát a pillanatnak. És valóban csak a pillanatnak, mert hamarosan megtelt a tálca, és Tomi lágyan eltolta magától unokahúgát, hogy a munkáját végezhesse. Távozásával Dorinát körbevette a hideg, amit nem enyhített, nem enyhíthetett semmi.

- Ti – szólalt meg Aletta a pult másik oldalán. – Ti együtt vagytok?

- Együtt – felelte Dorina, és hogy egyértelműsítse a dolgokat, még hozzátette: - együtt élünk.

- Ó, te jó ég! – suttogta a lány, és arca egészen belesápadt. – Nagyon fiatal vagy.

Ez a kijelentés nem kívánt kommentárt, és Dorina késztetést sem érzett a válaszra. Egyszerűen élvezni akarta a zsibbadást, a kellemes homályt, a könnyedséget, a bódulatot, és a forróságot, amit Tomi okozott, akárhányszor visszajött.

Az emberek hamarosan szállingózni kezdtek, és kiürült a terem. Tomi fáradtan letette a tálcát a pult mögé, úgy nézett előbb unokahúgára, majd Alettára.

- Mehetünk, lányok?

- Nem kell feltakarítani?

- Nem, majd Marcsiék megcsinálják. – Tomi fáradtan nyújtózkodott, majd végigsimított sűrű fürtjein.

Olyan váratlan és erotikus volt a mozdulat, hogy mindkét lány szeme rajta ragadt. Dorina volt, aki hamarabb magához tért, felállt a székről, és egyszerűen nekidőlt nagybátyjának. Nem akarattal tette, de lábai nem bírták el, és az ülésben egészen eltompult. Jó volt megkapaszkodni valakiben, főleg mert olyan stabil kezek tartották, amik között teljesen biztonságban érezte magát.

- Akkor én megyek – motyogta Aletta, miközben kisétált a pult mögül, és egy zavart mosollyal elballagott az ölelkezők mellett. – Mikor jöjjek?

- Fél három – felelte Tomi. – Hazajutsz?

- Persze, nem gond! Jó éjt! - intett a lány, és zavartan kisétált a helyiségből.

Tomi nem nézett utána, inkább odahajolt unokahúga füléhez. – Igazad volt, a lány bevált.

- Be – dünnyögte Dorina nem kevés éllel a hangjában. – Túl jól bevált.

- Ezt hogy érted?

- Olyan… olyan tökéletes.

Tomi elmerengett kicsit. – Igen, valóban az – felelte egy halovány mosollyal ajkán.

Dorinát megdöbbentette a kijelentés, és nagyra nyílt szemekkel meredt nagybátyjára. – Mi?

- Láthattad te is. Tetszett mindenkinek, az italokat meg egészen profin keverte. Azon kívül kedves és aranyos, és pont erre van szükségem.

- Szükséged? – Dorinának elállt a szava, és vonásaira kiült a döbbenet. Hirtelen azt sem tudta, mit tegyen vagy mondjon, ezért előbb ellökte magától a férfit, aztán sértődötten rácsapott a mellkasára, végül mégis visszabújt a karjai közé, mert képtelen volt egyensúlyban tartani önmagát. – Utálom – morogta, de cseppnyi őszinteség sem vegyült a hangjában.

- Pedig hozzá kell szoknod, mert úgy tervezem, hogy megtartom.

- Megtartod? – Ez egyre rosszabbul hangzott. – Talán ki is akarod próbálni?

Tomi felnevetett, amitől olyan magával ragadóvá, olyan lélegzetelállítóvá vált, hogy Dorina amúgy is ingatag lábai még inkább megremegtek.

- Utállak – jelentette ki.

- Engem is? Lassan nem marad senki, akit szeress.

Dorina felnézett, és haloványan látta nagybátyja szemében a huncut csillogást, de mintha egyre távolodott volna. Nem akarta elveszíteni semmiképp. – Nem! – suttogta aggodalmasan. – Sosem tudnálak utálni, mert… nagyon szeretlek!