Knizner B. Sylvia

Egy asszony tollából

Egy asszony tollából

Knizner B. Sylvia: Tomi (26. részlet)

2016. november 04. - Angel.sylvia

Jó fél óra kocsikázás után, Tomi beparkolta a kocsit a garázsba. Leállította a motort, lekapcsolta a lámpákat, hátradőlt az ülésben, és nem mozdult. Dorina a sötét ellenére látta halovány árnyát, hallotta szapora légzését, és hirtelen rájött ostobaságára. Hiszen mit számít, Tomi ki volt azelőtt? Mit számít, mikor most itt van mellette, és törődik vele?

- Lóri… ő mit akar tőled? – tudakolta egészen halkan, csakhogy éreztesse nagybátyjával jelenlétét, ám választ nem kapott, ezért tovább kérdezett. – Miért mondta, hogy van még ügyetek egymással? – Mikor erre sem kapott feleletet, remegő hanggal suttogott. – Tomi, kérlek, mondj valamit!

Nem azt a reakciót kapta, amit várt, mert a férfi hirtelen mozdulattal kinyitotta a kocsi ajtaját, kiszállt, és eltűnt a lakásban. Dorina félelmei lángra kaptak, és kezdtek kétségbeeséssé válni. Sietve kiszállt ő is az autóból, és követte nagybátyját. A lakásban nem volt senki, csak a síri csend. Dorina az emeletre pillantott, majd egy nehézkes sóhajjal nekiindult, mikor csobbanás ütötte meg a fülét. Megállt, és az üvegajtón át az udvarra nézett. Nem sokat látott, csupán a medence vízének hullámzását, mintha úszna benne valaki. Nem kellett elhatároznia, hogy odaballag, mert a lábai maguktól vitték.

A medence előtti asztalnál állt csak meg, és onnan figyelte Tomi erőteljes karcsapásait. Sírni vágyott, ha arra gondolt, nagybátyja előle menekült, és menekül most is. Mégsem hátrált meg, mert úgy hitte, akkor valóban elveszít mindent, és egyedül marad, teljesen egyedül. Lassan, reszketve vette le ruháit, hogy ne maradjon rajta más, csupán a fehérneműje. Remegő testtel lépett a medence szélére, leült, és úgy várta, hogy Tomi visszaérjen hozzá. Akkor gondolkodás nélkül csúszott bele a vízbe, mert biztos volt benne, nagybátyja elkapja és megtartja. Igaza lett. A férfi ijedten kapott utána, és a derekánál fogva szorosan magához húzta.

- Mit művelsz megint? Bele akarsz fulladni?

- És ha igen? – suttogta Dorina, és magát meghazudtolva fonta nagybátyja nyaka köré reszketeg karjait, miközben arcát is elrejtette belé. – Minek éljek, ha már te is olyan rideg vagy hozzám?

- Rideg? – Tomi két kezébe fogta a lány derekát, hogy kiemelje a vízből, és visszaültesse a medence szélére, de Dorina nem hagyta. Olyan szorosan kapaszkodott nagybátyjába, mintha a mentőöve volna. – Dorina. – A hang egészen lágy lett, szinte megadó, amitől a lány szíve még hevesebben kalapált, mint eddig.

Széjjelebb húzta ujjait, és mint egy lassított felvétel beletúrt nagybátyja hajába, miközben önkéntelenül olyan közel húzódott hozzá, hogy csupasz testük összeért. Csak egyszer akarta, egyszer érezni, mielőtt az álom véget ér, és szétfoszlik, beleveszik a jéghideg valóságba. Ám amint megérintette, nem érte be ennyivel. Fejét hátrább hajtotta, és egy lágy, hosszú csókot lehelt Tomi nyakára, majd még hátrább dőlve az arcára is.

- Ne csináld ezt! – A férfi ismét megragadta unokahúga derekát, hogy eltávolítsa magától, hogy kiemelje a vízből, de nem tudta. Dorina olyan erővel kapaszkodott, mintha fuldokolna. És valójában fuldoklott is, bár nem a víztől, hanem a szerelemtől. Szinte görcsösen szorította Tomit, és csak akkor lazított ismét, mikor a férfi is ezt tette. – Kérlek, Dorina, eressz el!

A lány a levegőt kapkodta, és minden bátorságára szüksége volt – amiből nem jutott sok neki -, de megtette. Ismét megtette. Előbb nagybátyja nyakát csókolta meg, majd az arcát, míg végül egészen hátradöntötte fejét, ajkai szétnyíltak, és egy remegő, futó csókot lehelt Tomi szájára. Bár viszonzásra nem talált, már azt boldogan nyugtázta, hogy nagybátyja teste megdermedt, majd hasonló rezonálásba kezdett, mint az övé. A csend pedig úgy ölelte körül őket, mint gyermeket a bölcső. Azután a férfi ujjai felfelé indultak Dorina hátán, lassan, érzékien simogatva a vizes, fiatal bőrt, egészen a válláig. Valamivel hátrébb megragadta a lány karját, és megpróbálta lefejteni magáról, de Dorina még éppen időben reagált, és már nem csak a kezével, de a lábával is átkulcsolta a férfit.

- Dorina! – Tomi szenvedő hangja élvezet volt unokahúga számára. – Az égre! Férfi vagyok, nem egy darab fa.

- Tudom – lehelte a lány. Ezzel együtt ismét megcsókolta nagybátyja arcát, és ujjait sokkal bátrabban túrta bele a sűrű, rövid hajba.

Tomi az égre emelte tekintetét. – Mondd, mit akarsz?

Egyszerű kérdés volt, a felelet viszont annál nehezebb. Mégis kimondta, addig, míg mersze kitartott, amíg szégyenkezés nélkül el tudta mondani, amíg még meghallgatták. – Hogy… hogy szeress engem.

Tomi lehunyta szemeit a szóra, és Dorina úgy hitte, ha eddig tolerálta is, tovább már nem fogja. Félelmei az egekbe szöktek, pedig megtett mindent, hogy uralja őket. Arra gondolt, milyen szerencse, hogy hajnal van, sötét, ők pedig épp a vízben vannak, mert így el tudta rejteni a könnyeket, amik végigfolytak az arcán.

- Túl sokat kérsz – Tomi szavai elhaltak a levegőben, miközben ujjai visszacsúsztak a lány derekára. – Én… nem tudok szeretni.

Dorina úgy hitte, nem értette jól, pedig tudta, minden betűt tisztán, érthetően hallott. Valamit mégsem fogott fel, valamit nem látott. Ezért egészen hátra hajtotta fejét, és belenézett nagybátyja szemeibe. Már az sem érdekelte, ha a férfi észreveszi könnyeit, csak hogy megértse, hogy… - Miért mondod ezt? Hiszen te vagy az egyetlen, aki szeret engem.

Tomi haloványan elmosolyodott, és megrázta a fejét. – Szeretlek, de nem úgy, ahogy azt te akarnád.

- Nekem ez is elég – suttogta Dorina, s hogy szavainak súlya legyen, ismét megsimogatta nagybátyja haját, és egy újabb futó csókot lehelt a szájára.

A bejegyzés trackback címe:

https://angelssylvia.blog.hu/api/trackback/id/tr7611931093

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása