A mai nap egy kis utazásról szólt, na meg több órás sétáról.

Velence mindenkiben kialakított egy képet a régi filmekből, vagy csak a hallomásokból. Egy vízen élő csoda, egy gondolán végigjárt szerelemváros.

Már az utazás kezdete élmény volt, csak épp nem pozitív. Bibionéból Latisanaig kocsival mentünk, majd leparkoltunk, és Velencéig vonatra szálltunk. Mint amatőr turisták, azt hittük, elég megvennünk a jegyet, és majd jön a kalauz, aki érvényesíteni, vagy nem is kell, hiszen kifizettük, a kezünkben van. Nos, itt más a helyzet, és fejenként 30 euróba került a tanulódíj.

Meg kell venni a jegyet (ami fejenként 7.5 euro, és a vágány melletti kis gépezetbe dugva érvényesíteni, amit mi nem tettünk meg. Elgondolkodtam, vajon hányan járnak ugyanígy, és mennyi pénzt be lehet szedni azért, mert valaki nem ismeri az olasz nyelvet, vagy nem perfekt angolból, vagy egyszerűen azt hiszi, itt is úgy működik minden, mint odahaza.

Nagyjából 1 órás vonatozás után megérkeztünk Velence Santa Lucia vasútállomására. Leírni nem lehet azt az emberáradatot, ami megindult megcsodálni Velence szűk, megkopott utcáit, és a megannyi csodát. Előre megterveztünk minden lépést, amit olykor megváltoztattunk, hol a mellékhelyiség miatt (1.5 euro), hol egy kis csecsebecse vásárlásáért (amiből annyi volt, mint égen a csillag), vagy egy újabb fényképeznivaló látvány kedvéért. Több óra gyaloglás után megérkeztünk a célunkhoz, azaz a Szent Márk térre.

Elképzelni nem lehet, sem leírni, mennyire szép, ezért inkább fényképekben mesélem el...