A szobájába lépett, és alaposan körbejárta annak minden szegletét, felemelt egy-egy tárgyat, majd visszatette ugyanoda. Jól érezte magát, nyugalom, biztonság áradt a falakból, amit azóta nem tapasztalt, mióta elmentek innen. Még tisztán emlékezett arra a viharos veszekedésre, ami a két testvér között zajlott. Súlyos, kemény szavak hagyták el Sára száját, és még utána is napokig pocskondiázta öccsét. Gengszternek, csalónak nevezte, aki folyamatosan kétes ügyletekbe keveredik, és úgyis börtönbe fog kerülni. Aljas gazembernek, aki kikészít maga körül mindenkit, aki megbízhatatlan, és csak kihasználja az embereket. Igen, talán még a tolvaj és a gyilkos jelző is elhangzott, na meg néhány múltbéli dolog, amit – visszagondolva – Tomi sem tagadott. Ám mindezek csak vádak voltak, egy sértett, megbántott testvér szájából. Dorina csupán azt tudta, Tomi egy szórakozóhelyet üzemeltet, amiben volt egy szerencsejáték-terem. Talán volt kapcsolata néhány fura alakkal, de őt magát jó embernek látta. Olyan volt, akár a magas, erős, kemény szikla, mint a levegőben szálló szabad madár, vagy az otthon biztonságot adó melege.
Dorina felsóhajtott, és úgy döntött, lefoglalja magát azzal, hogy kitakarít, és átpakolgat ezt-azt. Persze nem gondolt nagy átalakításra, csupán annyira, ami még Tominak se szúrna szemet. Ez a tevékenység jó időre lekötötte figyelmét, és talán meg sem állt volna, ha odalentről nem hangzott volna fel a testvéri veszekedés éles hangja. Megforgatta a szemeit, és próbált nem foglalkozni anyjáékkal, de a kíváncsiság vagy inkább az anyja viselkedése miatti szégyen úgy vonzotta, mint a mágnes. Lassan, tétován lépett ki a szobából, , le a lépcső aljáig, de ott megtorpant, mert a kialakult vita egyre hangosabbá vált. Nem mert közelebb menni, csak megkapaszkodott a korlátban – de olyan erővel, hogy az ujjai belefehéredtek -, majd leült a legalsó lépcsőfokra, és onnan hallgatta anyja sipákolását, és nagybátyja dühét.
- Ne kezd megint! – csattant fel Tomi baljós hangja a nappaliból.
- Én? Ugyan már! Te keresed folyton a bajt – kiáltott át Sára a konyhából. – Csodálkozom, hogy még szabadlábon vagy.
- Fejezd be! Nincs szükségem a károgásodra.
- Károgás? Örülj neki, hogy foglalkozom veled! Ha anya látna…
- Na, ebből elég! – Tomin olyan mérvű düh futott végig, ami a hangjából kiérezhető volt, és azonnal megfagyasztotta Dorinát. – Fogd be a szád, vagy én fogom be!
- Fenyegetsz?
Nem érkezett felelet, de a férfi erőteljes, határozott léptei úgy viharoztak ki a nappaliból, mintha szavait tettekre akarná formálni, hogy ő maga fogja be nővére száját. Nem jutott messzire, csupán az előtérig, ahol egy szeretetért és nyugalomért sóvárgó bánatos szempár pislogott rá. Annyi keserűség áradt belőle, ami egy jéghegyet is megolvasztott volna.
Tomi lenyelte a feltörő káromkodását, majd hirtelen célirányt változtatott, és az udvarra sietett. Néhány mozdulattal megszabadult a ruháitól, és egy szál gatyában beugrott a hűsítő, mély vízbe. Erőteljes karcsapásokkal úszott, de így is jó pár hossz kellett, hogy lehiggassza felborzolt idegeit.
Dorina merengve nézett nagybátyja után, majd tétován felállt, és figyelemre sem méltatva anyja szitkait, követte nagybátyját. Valami hívta, vonzotta, és olyan hévvel nyűgözte le, hogy az ájulás környékezte. Még sohasem látott ehhez foghatót, pedig jó pár férfihoz volt már szerencséje az anyja jóvoltából. Ám a sok új apuka közül egyik sem volt ilyen izmos, magas, és ennyire jóképű. ahogy Tomi lebukott a víz alá, majd felúszott, Dorinának a tévé reklámok jutottak eszébe, de úgy hitte, nagybátyja még azokon a modelleken is jócskán túltesz. Egyszerűen képtelen volt másfelé nézni, nem tudta levenni róla vágyakozó, ámuló szemeit. Mindezt csak tetézte, mikor Tomi kiugrott a medencéből, és a víz végigfolyt férfiasan szőrős mellkasán, kockás hasán, izmos lábain.
A lány száját elhagyta egy különös sóhaj, amitől észhez is tért, és olyan hirtelen fordult meg és futott fel a szobájába, hogy nem csak Tomi, de a konyhából kilépő anyja is döbbenten meredt utána. Dorina nem törődött velük, sokkal nagyobb gondja volt, méghozzá saját érzékei, melyek oly rútul becsapták. Hiába mondogatta magának, hogy csak Tomi kedvességére vágyik, a nyugalomra, az otthonra, az elmúlt pillanat képei még órák múlva és este is ott lebegtek a szeme előtt. Nem merte kitenni a lábát apró birodalmából, hiába hívta az éhség. Inkább koplalt, minthogy belenézzen Tomi őrjítően kék és tiszta szemeibe, melynek égszíne olyan fényesen csillog.
