Dorina úgy ült a fotelbe süppedve, mintha vele együtt készítették volna, és mozdulni sem mert. Figyelte, ahogy Tomi az ajtóhoz lépett, és kikiabálta rajta.
- Klemi! Tegyél róla, hogy a klubszoba egy félórán belül ragyogjon! – Hangja markáns mélysége, kiállásának keménysége meghozta hatását, mert olyan síri csend lett az egész épületben, mintha temetés lenne. Főleg azután, hogy bevágta az ajtót, és visszaült az íróasztala mögé.
Csupán Dorina nem bírta a némaságot, aggasztotta nagybátyja dühe, pedig nem rá irányult, mégsem bírta nézni. Lassan felállt a fotelből, odaballagott Tomi elé, és zakatoló szívvel, félszegen megszólalt.
- Miért… miért nem mondtad meg neki, hogy az unokahúgod vagyok?
Tomi fel sem nézett, úgy felelt. – Mert semmi köze hozzá.
- De volt… hozzád – nyugtázta a lány fülig pirulva, és felkészülve rá, hogy Tomi őt is helyre teszi. Ám nagybátyja tekintete teljesen nyugodtan, vagy inkább kíváncsian meredt rá.
- Ez egy munkahely – ismételte a már elhangzott szavakat. – Nem azért fizetem őket, hogy a magánéletemben vájkáljanak.
- De… ő a magánéletedben volt.
- Volt.
Dorina felsóhajtott, és már csak egyetlen kérdés foglalkoztatta, ami kikívánkozott belőle. – Szeretted?
Tomi elhúzta a száját, és megrázta a fejét. – Nem.
- Akkor… akkor minek kellett?
- Az égre, Dorina! Férfi vagyok.
- Ó – felelte a lány olyan hangsúllyal, ami igen egyértelműen jelezte véleményét, hangosan mégsem mondott semmit, inkább elindult kifelé, hogy megkeresse a mosdót.
- Hová mész? – szólt utána Tomi, amit nem csak a lány, de odakint a nők is tisztán hallottak. Dorina egy pillantást vetett rájuk, de leolvasta arcukról, mit gondolnak, és hogy ne maradjon bennük semmi kétely, összeszedte minden bátorságát, és úgy felelt.
- Te mondtad, hogy érezzem magam otthon. Hát megpróbálom.
- Oké, de el ne tévedj! – zárta le Tomi, nem törődve azzal, hogy kijelentésével egyértelművé tette a helyzetet a féltékeny nők számára.
A lány behúzta az ajtót, majd lassú, tétova léptekkel végigballagott a folyosón, majd – tudva, hogy minden mozdulatát árus szemekkel figyelik -, benézett minden helyiségbe, míg végül megtalálta a személyzeti mosdót. Útközben a takarítóeszközöket is felfedezte, és egészen őrült ötlete támadt. Így, miután végzett, már azokkal felszerelkezve ment a klubszobához. Előzőleg nem látta, de valóban nagy volt a kupleráj, nem csodálkozott rajta, hogy Tomi teljesen kiakadt. Neki is állt, mielőtt nagyobb balhé kerekedne belőle, mint ami eddig volt. A helyiség közepén lévő hatalmas játékasztalról összeszedte a poharakat, és bevitte a kis konyhaféleségbe, ami egy boltívvel a szobából nyílt. Összeszedte a szétdobált szemetet, rágcsálnivalókat, elmosogatott, letörölte az asztalt, felsepert, felmosott, és mindent megcsinált, amiről azt gondolta, feltétlenül szükséges. Már épp végzett, mikor nyílt az ajtó, és Klemi alakja rajzolódott ki előtte.
- Hoppá! – csettintett a nyelvével a nő, miközben alaposan végigmérte előbb a helyiséget, majd magát a lányt. – Épp most akartam gyorsan összecsapni, mert a takarítónő nem ér rá. Ez esetben viszont… hát kösz!
- Nincs mit – suttogta Dorina, ám a hálával ugyanúgy nem tudott mit kezdeni, mint a lenézéssel.
S mint végszóra, Tomi erőteljes léptei közeledtek, de hangja hamarabb odaért, mint ő maga. – Klemi! Ki van már takarítva a klubszoba? A vendégek perceken belül érkeznek.
- Ki – felelte a nő az addigra odaérkező főnökének. – A barátnőd megcsinálta.
Tomi benézett a zavartan ácsorgó unokahúga mellett, és elégedetten bólintott. – Ha az ember nem bízhat az alkalmazottaiban, legalább a családja a segítségére van.
- Ezt meg sem hallottam – húzta fel az orrát Klemi -, mert a végén olyat találok mondani, hogy úgy járok, mint Marcsi. Csak azt áruld el nekem, kedves főnököm – tudakolta, miközben ujját végighúzta a férfi mellkasán -, hogy most ki fog beállni Marcsi helyett az este?
- Majd én – közölte Tomi, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy ő maga pótolja a hiányzó embereket. – A nagypultot elviszik a fiúk ketten, a kicsit meg én.
Klemi vállat vont, Dorina viszont olyan lépésre készült, amihez hatalmas bátorság kellett, na meg féltékenység, ami attól a pillanattól gyűlt benne, hogy belépett a bárba, és meglátta a Tomi körül legyeskedő kihívó, csinos nőket. Tudta, mellettük csupán egy szürke kisegér, vagy még az sem, és egyáltalán nem való egy ilyen helyre, de nagybátyja figyelme volt számára most a mentsvár, a világmindenség közepe.
- Szívesen segítek én is – motyogta, és olyan könyörgőre sikeredett a tekintete, mintha az élete múlna a válaszon.
Tomi áthatóan végigmérte unokahúgát, majd sóhajtott egy mélyet. – Normális esetben nem engedném, de most megköszönöm, ha segítesz. Ha nem gond, már most elkel még két kéz mellettem.
Dorina szíve hatalmasat dobbant a szavaktól, és a mosoly úgy cikázott végig az arcán, hogy alig bírta leplezni. A szíve így is egész nap hevesen kalapált, de most még inkább táncot járt pihegő mellkasában. Hogy leplezze hevültségét, sietve megszólalt. – Csak mondd, hogy mit csináljak!
- Klemi majd mindent megmutat és elmagyaráz. Addig én beviszem az italokat.
Tomi egy bíztató tekintettel otthagyta őket, így Dorina minden figyelmét a munkának és a hozzá fűzött magyarázatoknak szentelhette. Klemi kedvesen és türelmesen elmondta, mit kell csinálnia, megmutatott mindent, amire a rövid idő alatt lehetősége volt. Vittek be gyümölcsöket, sós és édes aprósüteményeket, helyükre rendezték a székeket, szétválogatták a poharakat, előkészítették a tányérokat. Mire az első vendég megérkezett, már nagyjából minden a helyére került. Dorina úgy gondolta, nincs más dolga, így Klemi után ő is kisétált a szobából. De alig lépte át a küszöböt, Tomi az útját állta, lehajolt hozzá, és a fülébe suttogott. Lehelete simogatta a lány nyakát, amitől Dorina majdnem elájult, és bár hallotta nagybátyja hangját, a szavak nem jutottak el a tudatáig.
- Te… tessék? – kérdezett vissza zavartan.
- Eggyel kevesebben lesznek, nekem is be kell állnom játszani. Itt maradnál kiszolgálni?
- Én? De… - Dorina már nem csak zavart volt, de ideges is, mert nagybátyja mögött egyre több vendég érkezett, akik jókedvűen veregették meg Tomi vállát, és elég egyértelmű pillantásokat vetettek feléjük. – Még sose… nem csináltam még ilyet.
- Nem nagy kunszt, de ha nem segítesz, kénytelen leszek én ugrálni, miközben játszom, és akkor biztosan veszítek – mosolygott unokahúgára, de olyan édesen, hogy Dorina akkor sem mondott volna nemet, ha valaki pisztolyt tart a fejéhez.
- Rendben – suttogta, pedig tisztában volt vele, hogy sem a ruházata, sem a természete nem megfelelő egy ilyen helyhez.
- Akkor gyere! – Tomi kezet fogott a vendégeivel, miközben átvezette Dorinát a termen, be a boltív mögé. – A bíró kizárólag vodkát iszik jéggel, a rendőrfőkapitány whisky, a… - sorolta volna, de a lány kétségbeesetten közbe vágott.
- Jó… de melyik a bíró és a rendőrfőkapitány?
Tomi kilesett a férfiakra, miközben odaintette unokahúgát, úgy magyarázott. – A barna nyakkendős egy vagyonos kereskedő. Tonik jéggel. A fehér inges a bíró. Vodka jéggel. A kék zakós képviselő. Vörösbor…
Dorina megtett mindent, hogy megjegyezze az elhangzottakat. Megpróbált észben tartani mindent, de olyannyira össze volt zavarodva, hogy nem volt biztos benne, hogy mindent maradéktalanul végre fog tudni hajtani. Még meg akarta kérdezni Tomit, hogy ő mit iszik, de lehetősége sem volt rá, mert a férfi addigra otthagyta, és csatlakozott a már összegyűlt társasághoz.
