- Cica!... Cica, ébresztő!

Dorinához lassan jutottak el a szavak, igazából értelmüket sem nagyon találta addig, míg tudatára nem ébredt. Akkor felemelte a fejét, és kábán, álmatagon pislogott nagybátyjára.

- Nemsokára mennünk kell.

- Máris? – Dorina kitörölte szemeiből az álmosságot, de azonnal vissza is hajtotta fejét ideiglenes párnájára. – Nem maradhatnánk így?

Tomi a még mindig összekulcsolt ujjaikra nézett, és merengve felelt. – Anyád megölne, ha látna.

- Az anyám? – sóhajtott fájdalmasan Dorina, mert eszébe jutott minden keserűség, amit feledni akart. – Az anyámat nem érdeklem, soha nem is érdekeltem. Nekem… csak te maradtál.

Tomi elmerengett, majd csendesen felvetette, ami már egy ideje a fejében járt. - Csak ezért felesleges így viselkedned. E nélkül sem hagynálak magadra.

Dorina döbbenten emelte fel ismét a fejét, és úgy pislogott nagybátyjára, mintha még sosem látta volna. Kezét visszahúzta, és ökölbe szorított ujjakkal bokszolt bele a férfi vállába. – Mégis, mit gondolsz rólam? Hogy csak azért… hogy csak emiatt…? Azt hiszed, meg akarlak… fogni, el akarlak csábítani, hogy maradhassak? – Idegesen felállt, és hirtelen azt sem tudta, merre menjen, mit csináljon. Mert el akart futni, közben meg kényszert érzett a magyarázkodásra. Végül szembefordult nagybátyjával, és félénken lenézett rá. – Te tényleg nem ismersz engem, ha… ha azt feltételezed rólam, hogy érdekből… hogy én… akit az anyja semmibe vett, és púpként cipelt magával… mégis kitartottam mellette. Még most is… ha nem lennél fontosabb, ha én nem… akkor most is vele menten volna. Azt hiszed, képes lennék… - Nem tudta befejezni, mert Tomi is felállt, és ott magasodott felette. Vonásai lágyak voltak, tekintete tiszta, s mégis égett benne valami fergeteges tűz, valami észveszejtő forróság.

- Igazad van, nem ismerlek elég jól. Látok és érzek. Nem magam miatt ódzkodom, nekem nem számít, kibírom, bármi legyen is a következmény. De attól tartok, te beleroppannál. Fiatal vagy és tapasztalatlan. Fogalmad sincs róla, mit csinálsz – ismételte Tomi a néhány órája már elhangzottakat. – Még ha azt hiszed is, most tudod, a szégyent nem biztos, hogy kibírnád.

- Szégyent? – Dorina nem igazán értette nagybátyját, és figyelni sem tudott olyan jól, mert a férfi kisugárzása, erőt adó lénye teljesen magával ragadta.

- A nagybátyád vagyok – közölte a lánnyal, pedig tudta, ezt a tényt ő sem felejtette el. – Bármi… lesz is közöttünk, ha kitudódik, márpedig előbb-utóbb biztosan kitudódik, ujjal fognak mutogatni ránk. Mint mondtam, én megbírom, bármit elviselek, de te… te beleroppannál.

- Nem – rázta a fejét Dorina, és ezzel együtt felemelte ujjait, és ráhelyezte nagybátyja szívére. – Ha mellettem leszel, bármit kibírok.

A szemeibe nézett, őszintén, szerelmesen, és azt várta, érzései hasonló dallamra találnak, ám Tomi arca rezzenéstelen maradt, vagy még inkább terhelték a megválaszolatlan kérdések. – Nem az vagyok, akinek gondolsz. Nekem a nő az nő, de te a nővérem lánya vagy.

- Tudom, hogy téged… téged soha nem érdekelt az unokahúgod. Átnéztél rajta, csak egy kolonc volt a nővéred mellett. Elviselted, mert a rokonod, de semmi több. Téged nem ő érdekel, hanem én. Az… akivé váltam. – Ujjait végighúzta a férfi mellkasán, és reménykedve, tele a boldogságra való vágyakozással nézett szemeibe. Merészségre készült, amitől egész testében végigfutott a félsz, mégsem hátrált meg, nem engedte meg magának a berögződött gyávaságot. – Legalább tegyünk egy próbát. – Hangja egészen elhalkult, de tekintete annál többet mondott. Majd hirtelen nekidöntötte fejét nagybátyjának, mintha csak takarni akarná egyre vörösödő orcáját. – Kérlek – suttogta még, és ebben az egy szóban benne volt minden érzelme, az egész szíve.

Tomi hallgatott. Nem felelt sem akkor, sem percekkel később, mikor lassan meghátrált az ölelésből, és elgondolkodva, az állát simogatva ballagott a konyhába. Készített még egy adag kávét, kitöltötte magának, és azzal együtt az udvarra ment, ahol cigarettára gyújtott. Csupán néhány pillanatig volt magányos, mert ahogy számította, és ahogy mostanában lenni szokott, unokahúga csatlakozott hozzá, de olyan kétségbeesett képpel, hogy az ő szíve is megdobbant belé.

- Tomi! – A lány hangja alig volt hallgató, szinte beleveszett az egész testét átjáró remegésbe.

Tomi kieresztette a füstöt, és a fejét rázta. – Azt mondod, nem ismerlek. Te sem ismersz engem, egyáltalán nem ismersz. Amit akarok, megszerzem, ami kell, elveszem, aki akadályoz, azon egyszerűen átlépek. Igazad van, engem nem érdekel sem a nővérem, sem az unokahúgom. Elviseltem anyádat, mert a testvérem, de sokszor, nagyon sokszor elképzeltem, hogy soha többé nem engedem be a házamba. Ám annyi empátia még belém is szorult, hogy ne tegyem utcára egy gyerekkel. Ennyi. – Újabb slukkot szívott, majd kifújta. – Most viszont egészen más a helyzet. Kedvellek. – Belenézett unokahúga rettegő szemeibe. – Nagyon is kedvellek, de már mondtam, nem tudok szeretni.

- Nem tudsz? – Dorina összehúzta szépen ívelt szemöldökét, és szemeiben már ott csillogtak a keserű könnyek. – Próbáltad? Próbáltad valaha is?

Látva siralmas ábrázatát, megenyhülve felsóhajtott. – Nem vagyok egy romantikus típus. Jobb szeretem az érzelemmentes kapcsolatokat, azok semmilyen kötöttséggel nem járnak.

- És ha… és ha én… ha én… - nehezen bírta megfogalmazni, de mégis megtette, mert nem látott más kiutat – ha szeretném, hogy… hogy szeress engem?

- Cica! – A becézés még inkább megindította Dorina könnyeit, amire nagybátyja csak egyetlen feleletet adhatott. – Csak hogy letöröljem a könnyeidet, azt kellene mondanom, hogy megteszek mindent, hogy viszonozzam az érzelmeidet, de nem mondom. Tetszel nekem, mert egy édes és tündéri lány vagy, tele ártatlansággal és félelemmel. Megfogtál, ahogy mindenki mást is. – Tomi belekortyolt a kávéjába, és a medence vízén tükröződő napfényt szemlélte. – Régen nem volt részem ilyen társaságban, vagy talán soha. Amint te is láttad, a körülöttem lévő lányok mind könnyen kapható, olcsó ribancok. – Elgondolkodva visszafordult unokahúgához. – Ezernyi ígéretet, hűséget, igazi lángoló szerelmet érdemelsz. Ne érd be velem!

Dorina szemeiből megállíthatatlanul hullottak bánata jelei, mégis felelt. – De nekem te kellesz!

Tomi, hogy oldja a feszültséget, és kissé megnyugtassa unokahúgát, felnevetett, de olyan pajkosan, hogy a lány szíve abban a pillanatban kihagyott. – Ha így van, hát nincs valami jó ízlésed. – Ezzel együtt elnyomta a csikket, majd egy hirtelen mozdulattal átfogta a szomorúan ácsorgó lányt, és lazán magához húzta. – Nincs miért kétségbe esned, az idő majd mindent megold.

Dorina alig kapott levegőt hullámzó érzéseitől. Nagybátyja szavai el sem jutottam a tudatáig, csak a hátát simogató keze, a nyakát súroló lehelete, és a hozzáérő izmos teste. Azt tette, amit minden nő tenne. Átkarolta a férfi nyakát, egészen hozzásimult, és egy hosszú csókot lehelt Tomi nyakára. Azután hátrább hajtotta a fejét, és könnytől csillogó szemeivel pislogott fel a tökéletes arcra. Ajkai szétnyíltak, és a szívét átjáró rezonálás kiült egész testére, remegő ujjaira, melyek a sűrű hajat simították, szájára, mely egyre közelebb ért a férfihez. Már alig egy centire volt tőle, mikor maga Tomi hajolt le, és egy futó csókot lehelt a rózsaszín ajkakra. Csak ennyit akart, de a nyakát átfogó karok nem engedték szabadulni, és Dorina édes szája úgy tapadt rá, hogy már akkor sem állt volna ellen, ha kényszerítik rá.