Távozása után Dorina gyorsan magára kapta a kezében tartott pólót és nadrágot, majd rohant Tomi után. Nem a vásárlás hozta lázba, az cseppet sem érdekelte, sokkal inkább a félelem, mert úgy hitte, nagybátyja neheztel, amiért ennyi gondot okoz. Hiszen be kellett fogadnia, munkát is adott, most pedig fel fogja ruházni. Mindez olyan teher, amit egy férfi sem visel könnyen.

A földszintre érve hallotta a garázsból kiszűrődő kocsi motorjának zaját, ezért odasietett, és bepattant Tomi mellé az anyósülésre. A férfi csak erre várt, a nyitott garázsajtón át olyan iramban hajtott ki, mintha üldöznék. Dorina hiába kapaszkodott, képtelen volt megtartani az egyensúlyát, és úgy dülöngélt, akár egy krumpliszsák. Magában áldotta az eget, mikor végre leparkoltak az egyik tömbház előtt, melynek aljában egy igényesen berendezett kirakatú ruházati üzlet állt.

Mivel Tomi kiszállt, így a lány sem tehetett mást, bizonytalanul, tele kételyekkel rohant nagybátyja után. A férfi olyan határozottan irányított, hogy Dorinának még arra sem volt szüksége, hogy megszólaljon. Ő választotta ki a ruhákat, a cipőket, és miután Dorina mindent felpróbált, még fehérneműt is keresett számára. Kezébe vett és megforgatott jó néhány melltartót, bugyit, mire megtalálta, amit keresett, fél tucat gyönyörű, csipkés darabot, és még fél tucat selyemből készültet. Becsomagoltatott mindent, majd szemrebbenés nélkül kifizette azt a hatalmas összeget, amit az eladónő mondott. Majd csomagokkal kezében kisétált az üzletből. A pakkokat a kocsi hátsó ülésére dobta, majd bevárta unokahúgát.

Dorina zavartan, szemlesütve szállt be az autóba, és úgy ahogy az egész vásárlás alatt, egyetlen szót sem szólt. Még akkor sem, mikor hazaérve Tomi felvitte a csomagokat unokahúga szobájába, és meghagyta neki, hogy siessen egy kicsit, mert a végén még zárásra sem érnek a klubba. A szobaajtót nem csukta be maga után, és nem tette Dorina sem. Csak odaballagott a táskákhoz, és sorba kiszedegette belőle a vásárolt holmikat. Egyik szebb és divatosabb volt, mint a másik. Ám egyben mind hasonlított, kihívóak voltak és szexik. Mostanra egy fekete miniszoknyát, és egy fűzős derekú, mély dekoltázsú inget választott. Ehhez viszont ki kellett festenie magát. A haját is kontyba rakta, és csak két oldalt hagyott szabadon néhány tincset, Mikor végzett, és belenézett a tükörbe, meglepődve látta azt a fiatal, csinos nőt, aki visszanézett rá. Nem ismerte fel, hiszen még sohasem látta. Kóválygó fejjel ballagott ki a szobájából, le a lépcsőn, és az egyetlen helyre, ahol Tomit feltételezte, az udvarra, a medence mellé. Cipője kopogott a kövön, amire nagybátyja felemelte fejét, és mikor megpillantotta unokahúgát, még a cigarettafüstöt is elfelejtette kifújni.

- Ejha! – tért észre a férfi, és köhögve engedte szabadjára a bent rekedt füstöt.

- Ejha, mi? – tudakolta Dorina, miközben egyre közelebb lépkedett nagybátyjához. Mintha átalakulásával a bátorsága is megnőtt volna. Ott állt meg előtte, és kifestett pilláival pislogott fel rá. – Talán… talán tetszik?

- Félek, nem csak nekem. – Tomi hangja kellemesen rekedt volt, de nem törődött vele, még csak titkolni sem akarta.

- Te öltöztettél fel. – Kissé félrehajtotta a fejét, mintha csak kihívásként állítaná önmagát nagybátyja elé. – Ilyennek akartál látni?

Tomi végighúzta kezét az arcán, majd a nyakát simogatta. – Csak azt akartam, hogy jól érezd magad.

- A ruháktól?

- A nők szeretik a divatos holmikat.

- Én nem a divatos holmikat szeretem. - Tekintete ezernyi könyörgése most is ugyanúgy vetült nagybátyjára, és megkönnyítette, hogy még csak titkolnia sem kellett. – Én téged szeretlek.

Kimondta, végre nyíltan, egyenesen kimondta. Szíve hevesen dobogott, miközben nagybátyja reakciójára várt. Egy szóra, egy jelre, bármire, ami biztosítja róla, Tomi is hasonlóan érez. Ám a férfi nem moccant, nem szólt, csak tekintete pásztázta a formás idomokat, majd unokahúga reménykedő vonásait.

- Tomi! – A lány hangja szinte elhalt. Remegő ujjait felemelte, és nagybátyja szívére tette. Érezte, de üteme még mindig egészen nyugodt volt, amilyen maga a férfi. – Mondj valamit, kérlek!

A szavak hatottak, mert Tomi keze unokahúga tarkójára csúszott, odahajolt a füléhez, és érzékien belesuttogott. – Mit mondjak? Hogy a legszívesebben a karjaimba kapnálak, és az ágyamba vinnélek. Ezt akarod? Valóban ezt? – Felegyenesedett, és nyíltan nézett bele a lány zavart tekintetébe. – Kihasználjalak, és lefektesselek? Ezt szeretnéd? Csak mondd, és zokszó nélkül megteszem!

Kemény szavak voltak, és Dorina ijedten nyugtázta, hogy egyebet nemigen mozgatott meg nagybátyjában, mint a férfiasságát. Még soha nem volt része hasonlóban sem, és akarta, igen akarta, miközben rettenetesen félt tőle. Nem csak egy akart lenni a tucat között, hanem az egyetlen. Nem egy újabb trófea, hanem a legnagyobb díj, az ami csak egy van az életben, aminél többet és jobbat nem lehet elérni. Erre vágyott, s közben bármit megtett volna ha, a férfi úgy tartja a karjaiban, mint egy nőt.

Hallgatott, és Tominak ezzel adta meg a választ, mert a férfi alig láthatóan bólintott, majd kikerülte unokahúgát, és elindult befelé. – Gyere, menjünk!

Dorina nem nagyon tehetett mást, szófogadóan ment nagybátyja után. Zavart volt, és próbálta megtalálni önmagát, azt a lányt, aki az évek folyamán mélyen elbújt benne, de most kitörni, szeretni vágyott. Azt akarta, hogy végre kiteljesedjen, és boldog legyen. Már tudta, kivel akarja mindezt, de abban nem volt biztos, hogy így, ilyen egyszerűen, a biztonság érzete nélkül. Arra vágyott, hogy szeressék, úgy szeressék, ahogy még soha senki ezen a földön.