Éjfélre járt, és a vendégek sorra távoztak, már alig-alig lézengtek néhányan, azok is csak ücsörögtek és beszélgettek. Egy-egy illuminált állapotú ember énekelgetett, mulatozgatott csak, de nem zavartak senkit. Dorina egyébként sem foglalkozott velük, őket Tomi szolgálta ki, amikor ráérős idejében kiugrott a pult mögül. Aztán egyszer csak eltűnt. Dorina hiába meresztgette a szemét, sehol sem látta. Csupán az nyugtatta meg, hogy Aletta a helyén volt és végezte a dolgát.

Az egyik kanyarban, mikor Dorina épp a pulthoz tartott, egy árnyék vetődött rá, és egy magas alak állta az útját. Egy halovány pillanatra remélte, hogy Tomi az, de hamar kiábrándult, és csalódottan, vagy inkább ijedten vette tudomásul Lóri jelenlétét.

- Szia, babám!

Már a birtokló mód is ledöbbentette Dorinát, nem különben a férfi közvetlen viselkedése, ahogy megfogta a karját, és közelebb húzva magához, egy puszit lehelt az arcára. A lány ellenkezni is elfelejtett, de amint észhez tért, kihúzta kezét a szorításból, és kissé meghátrált.

- Szia! – motyogta, és megpróbált elsurranni a férfi mellett, ám az egy lépéssel ismét előtte termett.

- Hé! Nyugi! Nem harapok.

Nem, ennél sokkal rosszabbat csinálsz – gondolta a lány, de hangosan csak annyit mondott: - Tudom.

- Akkor beszélhetünk?

- Most is azt csináljuk.

Lóri elmosolyodott, amitől az arca egészen helyes lett. Amúgy is kellemes jelenség volt, divatos farmerben és testhez simuló pulcsiban, csak a lányt rémítette meg még mindig. – Tőlem itt és most is megbeszélhetjük a dolgot, vagy ha eldöntötted, hogy fontos-e neked annyira Tomi, hogy megvédd bármi áron, beszélnünk sem kell róla, és mehetünk.

Dorina felsóhajtott, és kétségbeesetten pislogott körbe, hátha Tomi visszaér és megmenti. Vagy inkább mégse, hiszen éppen őt akarta megvédeni. Nincs választása, ezzel tisztában volt, ahogy azzal is, Lóri nem fogja békén hagyni, csak mert arra kéri.

- Még nem tudok menni, nem hagyhatom az új lányt egyedül. – Védekezett, az időt húzta, pedig még csak nem is hazudott. Oda is biccentett Aletta felé, hogy Lóri lássa, nem hazudik.

- Nocsak, micsoda… dögös maca. – A férfi vigyora már nem is lehetett volna szélesebb. – Öreg barátom visszatér a telt idomokhoz?

A kérdés egyértelmű volta megdermesztette Dorinát, és olyan hirtelen érdeklődéssel pillantott Lórira, mintha az eddigi félelme tovatűnt volna. – Ezt hogy érted?

- Hát, annak idején Tomi megveszett a kerek formákért. Legalábbis volt egy-két hasonlóan mellbevágó csaja.

Ez a hír igazán lesújtó volt, és Dorina szíve akkorát facsarodott, hogy a legszívesebben bőgve elrohant volna. Igazán nagy erőfeszítésébe telt, hogy ne tegye, és továbbra is úgy ácsorogjon ott Lórival, mintha az egész nem jelentene sokat. – Ez… ez most nem erről szól.

- Nem? Valóban nem? – A férfi tekintete visszasiklott Dorinára, és még mindig a karját fogva, egy lépéssel közelebb húzta magához. – Még mindig ennyire véded? Pedig elhiheted, ez éppen erről szól. Tominak bejön a lány.

- Nem – rázta fejét egyre kétségbeesettebben a lány. – Ez csak munka.

- Amit jó nézni, amit jó fogni, és amit jó az ágyba vinni.

Dorinába belemartak a szavak. Nem akarta hallani, nem akart már semmit sem hallani, ezért kirántotta a karját, és egy gyenge mozdulattal ellökte útjából a férfit.

- Mikor? – hallotta Lóri utána kiáltó hangját, és mivel nem akarta, hogy bárki tudomást szerezzen kettejük titkáról, visszafordult, és csendesen felelt.

- Egy óra múlva.

Lóri bólintott, majd odasétált a pult elé, leült az egyik bárszékre, és Alettától italt rendelt. Dorina látta, amint beszédbe elegyednek, és remélte, a lány Lóri érdeklődését is felkelti, és végül őt fűzi be. Ám csalódnia kellett, mert ahogy telt az idő, a férfi hátat fordítva Alettának, egyre többet pislogott felé.

Dorina fáradt volt. Nem csak testileg, de lelkileg is. Szeretett volna már túllenni a dolog nehezén, maga mögött tudni mindent, vagy meg sem élni azt. Tomi csak játszott vele. Felvette Alettát, hogy őt féltékennyé tegye, mégis sokkal inkább azért, mert tetszett neki a lány telt alkata. Az összhang észrevehető volt köztük, és a levegőben is ott szállt az a bizonyos feromon.

Így volt, s Tomi mégis őt csókolta meg. arról hadovált, hogy jobbat érdemel nála, de közben végig másra vágyott.

A csalódottságtól nem látott tisztán, de még így is, még ennek tudatában is meg akarta menteni nagybátyját, mert ő volt az egyetlen rokona, aki törődött vele, aki kiemelte hamvaiból és életre keltette. Tartozott neki ennyivel. Ezért, mikor egy óra múlva Tomi még mindig nem került elő, úgy döntött, lezárja a dolgot, és véget vet a vacillálásnak. Mivel már csak egy-két vendég ücsörgött a bokszoknál, odasétált a pulthoz, letette a tálcát, és fásultan Alettához fordult.

- Kimegyek a mosdóba – közölte vele, és választ sem várva kisétált a teremből.

Nem tudta, merre menjen, de mikor a nagyteremben Marcsi kíváncsi tekintetével találta szembe magát, a bejárati ajtóhoz indult.

- Még nem zárunk, hová mész? – kiáltott utána a nő, s bár Dorina szívesen válasz nélkül hagyta volna, egy pillanatra mégis visszafordult.

- Csak levegőzöm egy kicsit.

- Oké! – Marcsi vállat vont, de tekintete mégis ádázul ragadt rajta, főleg, mert időközben Lóri is megjelent, és ugyanarra tartott.

Dorina sietve folytatta az útját, mintha a férfit észre sem vette volna, és mikor kiért, hatalmas léptekkel rohant végig a járdán. Bár nem tudta pontosan, merre tart, de azt igen, minél messzebb a lebukástól. Elég, ha Tomi akkor jön rá távozására, mikor az már visszafordíthatatlan, így nem kell fájdalmasan búcsúzkodnia, sem magyarázatot adnia.

- Hé! – Lóri ragadta meg ismét a karját, mikor néhány házzal odébb sikerült utolérnie. – A kocsim arra van – mutatott visszafelé.

Dorina hagyta magát terelni, húzni, eszébe sem jutott ellenkezni. Egészen a bejáratig visszamentek, mert a fekete Fiat ott állt a parkolóban. Lóri kinyitotta az anyósülés felőli ajtót, beültette a lányt, majd megkerülte az autót, és ő is beszállt. A lány figyelte, ahogy bedugja a kulcsot, elfordítja, és a kocsi motorját felbőgeti. Arra gondolt, innen már nincs visszaút, itt és most lezárul életének legszebb szakasza, és visszatér a rémálmokhoz. A gazda nem ugyanaz, hiszen eddig az anyjának volt rabja, mostantól pedig Lóri uralkodik felette, de a végkifejlet ugyanaz, ismét magányossá válik. Pillanatok, röpke pillanatok, s amint Lóri a gázra taposott, úgy hitte, az is elszállt. Ám amint az autó meglódult, a Dorina felöli ajtó kinyílt, és Tomi dühös hangja úgy csattant fel, hogy a lány ijedve rezzent össze.

- Szállj ki! – kiáltotta, és ezzel egy időben megragadta unokahúga karját, és egyszerűen kirántotta az ülésből.

Mivel Lóri abban a pillanatban lefékezte az autót, hogy az ajtó kitárult, Tominak nem volt nehéz dolga. De látva arckifejezését, Dorina biztosra vette, ha szükség lett volna rá, a mozgó autóból is kiszedte volna.

- Mi a francot művelsz? – rivallt rá, és nem hatotta meg sem a lány riadt arca, az ijedelemtől potyogó könnyei, sem Lóri, aki kipattanva a kocsiból csitítani próbálta.

- Nyugodj le, öreg!

- Fogd be a szád, nem kérdeztelek! – mutatott figyelmeztetően egykori társa felé, majd ismét unokahúgához fordult. – Mit csinálsz? Mi a jó francot csinálsz?

Dorina karján érezte nagybátyja haragját, és testközelből látta is. És nem csak ő, mert a klubból távozó vendégek, és néhány alkalmazott – köztük Marcsi – az ajtóban álltak, és a nem mindennapi jelenetet figyelték. Dorina azonnal kitalálta, Tomi honnan tudhatta távozását, elég volt Marcsi fölényes vonásaira néznie. Bár azt nem sejtette, mi késztette a nőt, hogy megakadályozza abban, hogy elmenjen Lórival, hiszen eddig azt hitte, Tomira hajt. Ezzel a lépéssel viszont éppen a szabad utat rúgta fel, ami talán esélyt adhatott volna arra, hogy próbálkozhasson nála.

- Na, jó! – Tomi megrántotta unokahúga karját, és erőnek erejével vonszolta magával vissza az épületbe, ügyet sem vetve arra, hogy a lány szenved a szorítás alatt.

- Tomi! – Lóri becsapta kocsijának ajtaját, és utánuk rohant. – Beszéljük meg, hallod?

Tomi megállt, és kegyetlen dühében úgy meredt Lórira, hogyha a férfi közelebb lett volna, talán meg is üti. Még pár lépés távolságból is úgy magasodott fölé, hogy mellette Lóri csak egy nyeszlett gyereknek látszott. – Tűnj el innen! Most azonnal tűnj el, különben nem állok jót magamért! És ha még egyszer meglátlak a lány közelében, már esélyt sem adok a szabad távozásra. Világos?

Miközben beszélt, Dorina könnyein át figyelte vonásait, és elhitte minden szavát. Még sosem látta ennyire kifordulni önmagából, még sosem látta ilyen dühösnek. Arcizmai ugráltak, teste egészen megfeszült, és ujjai szorítása már-már belevájt a lány húsába. Dorina mégsem jajgatott, némán, csendesen sírva hagyta magát, mert ekkora harag ellen képtelen volt védekezni.

Tomi keresztülhúzta unokahúgát a bámészkodók során az irodába. Útközben elhaladtak Aletta mellett, aki kíváncsian meresztgette szemeit, és ijedten nézte őket, de nem foglalkoztak vele, Tomi még csak pillantásra sem méltatta. Egy mozdulattal kitárta az iroda ajtaját, óvatosan belökte rajta Dorinát, és miután ő is belépett, az ajtót úgy csapta be, hogy beleremegtek a falak.