A nap ragyogó fénye betűzött az ablakon át, mikor Dorina csendes, szelíd szólongatásra ébredt. Valójában nem volt még tudatánál, de mosolygott, mert nagybátyja csendes hangját, ujjainak lágy érintését azonnal felismerte. Csupán szavainak kellett értelmet találnia, mert az agya kizárt minden mást.

- Cica! – Ez a szó jutott el legelőször hozzá, és ezzel együtt minden kezdett egészen valóságossá válni. – Bejössz a klubba, vagy maradsz?

Dorina felnyitotta réveteg pilláit, de azonnal vissza is csukta, mert szemét égette a betűző napfény. Nyögött és morgott, szívesen aludt volna még, de Tomi jelenléte miatt mégis erőt vett magán, és újból felnézett.

Nagybátyja ott ült az ágya szélén, közvetlenül mellette, és őt figyelte. Olyan helyes volt, olyan férfias, hogy Dorina szíve eszeveszett kalapálásba kezdett. Felemelte kezét, és ujjaival megérintette a markáns arcélt, de abban a pillanatban keze visszaesett a paplanra.

Gyenge volt, nagyon gyenge, és másnapos. Fájt a feje, a szeme égett, és úgy érezte magát, mintha vele mosták volna fel a padlót. Mit is akart Tomi? Nem emlékezett, csak arra, hogy valamit kérdezett.

- Mi? – tudakolta rekedten, ahogy kezdett egészen kitisztulni számára a jelen.

- Csak érdeklődtem, fel tudsz-e kelni, vagy ágyban maradsz? Gondoltam rendelek valami kaját, aztán bemegyek a klubba. Velem tartasz?

Hogy ezt a kérdés melyik felére értette pontosan, nem lehetett tudni, de Dorina mindegyikre egyszerre felelt nemet. Még a felkelés gondolata is fárasztotta, az evéstől pedig felfordult a gyomra.

- Oké! – Tomi elkotort egy kósza tincset unokahúga orráról, s talán nem véletlenül, simított egyet sápatag orcáján is. – Hozzak valamit? Egy szendvicset, teát, kávét?

Dorina már az étel nevének említésétől rosszul lett, és attól félt, ha megszólal, nem bírja visszatartani az émelygést. Ezért a fejét rázta, de azt is csak óvatosan, mert olyannak érezte, mint egy porcelánt, rettegett tőle, hogy eltörik.

- Rendben! – Tomi felállt, és lassan kiballagott a szobából.

Távozása olyan volt, mint az űrhajóé, amely átvág a légüres téren, és nem hagy semmit maga után. Ilyen ürességet érzett Dorina is, amitől egyszerre magához tért. Bár nem a hiány rázta fel, sokkal inkább egy emlékkép, egy duci lány rajongó arca.

Nem hagyhatta, nem engedhette semmiképp, hogy Tomi egyedül legyen Alettával. Érezte, látta a köztük lévő szimpátiát, és ezen gondolatra azonnal ki is pattant az ágyból. Szédelegve botorkált át a fürdőszobába, és beállt a zuhany alá, hogy felfrissüljön, vagy legalább kicsit magához térjen. Lassabban végzett, mint számította, mégsem tudott javítani a tempóján. Így, mire végzett, és felöltözve, teljes pompájában leballagott a lépcsőn, Tomi már indulni készült. A közeledő léptek zajára megállt, és felnézett az álmos képű, ingatag unokahúgára.

- Hová igyekszel? – kérdezte tőle, nevető szemekkel, szája szegletében egy halovány mosollyal.

Dorina nagy nehezen leslattyogott, és álmosan pislogva nézett nagybátyjára. – Dolgozni.

- Dolgozni? Így?

A lány végignézett magán, és nem értette, nagybátyjának mi kifogása van a sötét nadrágja, és a halványkék felsője ellen. Tiszta volt, még csak nem is gyűrött, kényelmes, és cseppet sem kihívó. – Miért? Mi a baj a ruhámmal?

- A ruháddal semmi. A baj veled van.

- Velem? – Dorina arcáról leolvasható volt a csalódottság. – Mi a baj velem?

- Csak annyi, hogy állva elalszol. Maradj inkább és aludd ki magad!

- Nem, jól vagyok – nyomott el egy ásítást Dorina, de a következő pillanatban már mosolyogva kerülte ki nagybátyját, és kilépett a lakásból.

Mégis, hiába próbálta összeszedni magát, feje tompa volt, és egész testét húzta a fáradtság. Úgy ült be a kocsiba, mint egy anyóka, és úgy is érezte magát. Nem értette, Tomi hogy bírhatja a folytonos éjszakázást, az italt – hiszen ő is megitta az adagját szinte minden este -, úgy, hogy semmi nem látszott rajta. Most is frissen, fiatalosan pattant be az autóba, és ugyanolyan lendületesen taposott a gázra. Nem szólt, mintha csak az útra koncentrálna, pedig vezetési képességei fél szemmel és fél karral sem hagynák cserben. Dorina élvezettel hajtotta hátra a fejét, és csukott szemmel élvezte az utazást. Aggodalma, amely a sebesség miatt állandóan fenn állt, most elszállt. Talán a tompaság miatt, vagy mert elért odáig, hogy teljesen átadta magát nagybátyja biztonságot adó közelének. Még hallgatagon, kommunikáció nélkül is jó volt mellette, és nem vágyott sem jobbra, sem másra.

Miután megérkeztek, álmatagon és automatikusan tett mindent egészen addig, míg az új lány megjelent, és magára vonta Tomi figyelmét. Pedig valójában semmit nem csinált, csak kerek melleit egy szűk blúzba gyömöszölte, aminek felső gombjait egészen mélyen szabadon hagyta, így tökéletes belátást engedett minden éhes férfiszemnek. Ez alól Tomi sem volt kivétel, még ha nem is falta fel tekintetével Alettát, elégedett pillantásokkal nyugtázta a látványt. Ennyi elég volt Dorinának, hogy felébredjen kábulatából, és féltékenysége lángra kapjon. Először csak magában füstölgött, és azon gondolkodott, mit tehetne, de mikor látta, hogy ezzel nem ér sokat, lépnie kellett, olyat, ami egyértelművé varázsol mindent.

Mikor Tomi kilépett a pult mögül, hogy a raktárból italt hozzon a nyitásra, Dorina követte. Mivel még nem járt soha a raktárban, magának azzal magyarázta a dolgot, hogy szeretné azt is megismerni, hogy ki tudjon igazodni.

A nagypult melletti ajtón mentek keresztül, és egy rövid folyosóról bejutottak a hatalmas helyiségbe, mely tele volt italokkal, poharakkal, és minden olyan eszközzel, amire szükség volt. A raktár tele volt. Tomi odament az egyik polchoz, és leemelt egy rekesz bort, kivett belőle néhányat, amiket beletett egy másik tetejére. Az üres helyekre különböző szeszeket rakott, azután felegyenesedett, és kíváncsian unokahúgára nézett.

- Ha szeretnéd, végigvezetlek az egész épületen.

- Az jó lenne – mosolygott a lány zavartan, de hatalmas elszántsággal. – Van még ilyen eldugott zug, amit nem láttam? – Hangja kellően kacéran csengett, pedig az idegessége egyre tetőzött.

A férfi felnevetett, amitől Dorinának elállt a lélegzete. Mégsem akart engedni az érzésnek, mert fontosabb dolga volt. Cselekednie kellett addig, míg a helyzet engedte.

- Az új lány… Aletta… nagyon csinos.

Tomi egy pillanatra félrenézett, majd vissza unokahúgára. – Igen, az.

- A… szóval a… dekoltázsa… kicsit merész.

- Úgy láttad?

Nem volt könnyű dolga, ezt Dorina azonnal látta, ahogy azt is, ha nem siet, elillan a perc. – Te jobban megnézted. Szerinted… nem merész?

- Ami azt illeti, szerintem éppen jó – nyugtázta, de szája szegletében már ott ült a mosoly.

- Jó? – Dorina sóhajtott, és kezdett kétségbeesni, ezért tett egy lépést előre. – Tetszett?

- Amelyik férfi azt mondja, neki nem, az hazudik.

A helyzet rosszabb volt, mint várta. Saját magán végignézve megállapította, hogy formái korán sem vetekedhettek Aletta telt idomaival. Ez csalódással töltötte el, és egyben arra ösztönözte, hogy összeszedje magát.

- Minden… minden férfinek ez tetszene? – A saját blúza gombjaihoz nyúlt, és jó párat kiengedett. Talán abba sem hagyta volna, de nagybátyja elkapta a csuklóját.

- Hagyd abba! – szólt a lányra. – Erre semmi szükség.

- Nincs? – Keze megremegett, de nem hagyta, hogy ez elvonja a figyelmét. – Úgy gondolod, nincs mit mutogatnom? Igaz, hogy nem akkorák, de… talán elvonják a figyelmedet Alettáról.

Tomi csendes nevetése végigbizsergette a lány egész testét. Szinte remegett, mikor nagybátyja a csuklójánál fogva magához húzta, és lazán megölelte. Csupán egy szimpla szeretetölelés akart lenni, de Dorinának a lehetőséget jelentette, a mindent. Belesimult Tomi karjaiba, de olyan szorosan, hogy közéjük egy fűszál sem fért volna be. Mégsem elégedett meg ennyivel. Fejét hátradöntötte, és gondolkodás nélkül odahajolt nagybátyja szájához. Egy futó csókot lehelt rá, de döbbenten tapasztalta, hogy Tomi nem viszonozta. Ijedten pillantott fel, és ott égett benne a félelem. Bármit megtett volna, hogy nagybátyját ne veszítse el, és még annál is többet, hogy az álmai valóra váljanak. Ismét odahajolt, de most sokkal lágyabban, sokkal hosszabban csókolt. Érezte Tomi ajkainak remegését, de ez messze állt attól, amire várt. Ismét hátrahajolt, hogy lássa, hogy megtudja, mi történt.

- Tomi – suttogta reszketve, s közben megtett mindent, hogy ne látszódjék rajta, mennyire kétségbeesett. – Mi… mi a baj?

- Nincs baj – közölte a férfi egészen nyugodtan.

- Nincs? Akkor, miért nem… miért nem engeded, hogy… hogy szeresselek? – Kimondta, ismét kimondta, de ettől sem lett jobb a helyzet.

- Azt hittem, ezt már tisztáztuk. – Tomi felsóhajtott, s fejét is lehajtotta. – Többet érdemelsz annál, hogy egy férfi szeretője légy.

Dorina keserűen hagyta, hogy egy bánatos könnycsepp végiggördüljön az arcán. – És Aletta? Ő megérdemel téged?

Tomi felnézett, egyenesen unokahúga nedves tekintetébe. A csuklóját fogó kezét a lány vékony derekára csúsztatta, majd végig Dorina hátán és vissza. Komoly volt, túl komoly, de csak egy pillanatig, mert a következő percben egy pajkos mosoly jelent meg szája szegletében. – Tudod, hogy amikor féltékeny vagy, gyönyörűen csillog a szemed?

Dorina nem felelt, most ő hajtotta le a fejét, és el is fordult, hogy nagybátyja ne lássa, mennyire szenved, milyen fájdalmas is számára ez a különös érzés. Féltékeny, volt, igen, nagyon féltékeny, amitől a gyomra görcsbe rándult, a feje zúgott, és a teste remegett, szívén pedig ott ült egy olyan szörny, amit sem legyőzni, sem eltűntetni nem tudott. Egy erős férfiujj nyúlt álla alá, és kényszerítette, hogy lehorgasztott fejét felemelje, és belenézzen Tomi lágy tekintetébe. Nézte, és úgy érezte, soha többé nem akar már látni mást. Meghalni vágyott, megsemmisülni, elhamvadni nagybátyja ölelésében, mert ez a legszebb dolog volt, amit satnya életében kapott.

Szólni akart, elmondani, mennyire gyűlöli rokoni kapcsolatukat, hogy ezzel láthatatlan béklyó szegeződik rájuk, mert úgy hitte, Tomit ez tartja vissza attól, hogy igazán szeresse őt. De egyetlen hangot sem tudott kiadni, mert nagybátyja egy lágy csókkal elzárta a szavak útját.

Dorinát meglepetésként érte a forró ajkak érintése, és olyan mély boldogságot érzett, amitől egyszerre elfelejtett minden sötét gondolatot. Szorosan, még szorosabban bújt a férfihez, karjait átkulcsolta annak nyakán, és csak itta ajkainak nedvét. Mikor megérezte Tomi édes nyelvét, ahogy a szájában az ő nyelvét keresi, önkéntelenül felnyögött, ujjait beletúrta a sűrű, sötét hajba, és csípőjét egészen a férfiéhez préselte.

Ezt akarta, erre vágyott mindig is, és ezzel együtt elveszett minden más. Nem érdekelte, fel sem fogta, hol van, mi folyik körülötte, olyannyira elbódította az érzés, az érintés. Meg sem hallotta a közeledő lépteket, sem a szavakat, amiket a hirtelen belépő pincérfiú motyogott. Csak arra eszmélt, hogy abbamarad a csók, és Tomi elfordulva az ajtó irányába néz. Ő is odapillantott, de már csak a sietve távozó fiú hátát látta.

- Lebuktunk – suttogta Tomi, de ezzel egy időben lehajtotta fejét, és nyelvét beledugta Dorina dekoltázsába. Azután felegyenesedett, egy hátra arccal megragadta a teli rekeszt, és határozottan kisétált a helyiségből.

Távozását csend követte, és égő hiány. Dorina úgy ácsorgott egymagában, mint a nyílásra váró virág, mely a napfelkeltét lesi. Bimbózása sokáig tartott, túl sokáig. Szerette volna, ha véget ér, és Tomi karjai között nyílik a világra.

Időbe telt, mire álmodozásából magára talált, és követni tudta nagybátyját vissza a bokszokhoz. Mire beért, Tomi már kipakolta a hozott italokat, és előkészítette a gyümölcsöket. Aletta jókedvűen segédkezett neki, egészen addig, míg megpillantotta Dorina kipirult arcát, kigombolt blúzát, és Tomira vetett szerelmes pillantásait. Akkor megállt, és elkedvtelenedve a pult másik végébe sétált, és ott pakolászott tovább.

Hamarosan megtelt a terem fiatalokkal, idősebb italozókkal, középkorú beszélgetőkkel, akik lazításként beugrottak munka után inni egyet. Jó volt a hangulat, ahogy a csapatmunka is. Minden történés ellenére, Aletta és Dorina nagyon jól együtt tudtak dolgozni, s még csak egy rosszalló pillantásuk sem volt egymás felé. Tomi élvezettel nézte őket, és elégedettsége kiült vonásaira. Amikor tehette a háttérbe vonult, onnan szemlélte hol egyiket, hol másikat. Mikor Dorina észrevette, éppen Alettára vetett egy hosszabb pillantást, és nem csupán munkáját, hanem alakjának mozgását figyelte. A lány, mikor odanézett, mosolyogva nyugtázta azt, és mikor tekintetük találkozott, Tomi kacsintott egyet.

Dorina ennek volt szemtanúja, és egyáltalán nem tetszett neki kettejük összhangja. Féltékenységtől fűtötten, tálcával a kezében ballagott egyenesen nagybátyja elé, és kihívóan meredt nevető szemeibe. – Miért csinálod ezt?

- Mit?

- Tudod te jól.

Tomi elmosolyodott, és elnézett unokahúga válla fölött, mire Dorina a tálcával lazán rácsapott nagybátyja karjára.

- Direkt csinálod, igaz? Tudod, hogy…

A férfi lehajolt, és belelehelt unokahúga fülébe. – Tudom.

Jóleső borzongás futott végig egész testén, és egy pillanatra behunyta szemeit, hogy azután határozottan nézzen nagybátyjára. – Ha tudod, miért jászol velem?

Tomi vonásai komollyá váltak. – Amiért te velem – felelte, és Dorina akkor értette meg, nagybátyja mindent tud, valóban mindent.

Aggodalmasan megrázta fejét, és teljesen őszintén felelt. – Én nem játszom.

A férfi körülnézett, majd tekintete megállapodott a bokszokon. Oda nézett, s közben unokahúgához beszélt. – Menj dolgozni, majd később megbeszéljük!

Dorina ellenkezni akart, de mire kinyitotta a száját, nagybátyja kikerülte, és az egyik bokszhoz ment, hogy felvegye a rendelést. Ő sem tehetett mást, lassan nekiállt folytatni a munkát.