Több olyan kéziratom van, amit félbe hagytam, aminek története megakadt, kifogyott belőle a szusz, elveszítette varázsát, vagy inkább én fáradtam bele a mindennapokba, az életbe, és ezzel együtt a fantáziavilágom helyett megrekedtem a valóságban.

Így történt a "Fatum" sorozat negyedik kötetével is "Sylvia"-val. Többször megakadt, és hetekig várólistára került. Közben megszületett egy másik könyv az "Etikából elégtelen".

Két homlokegyenest más sztori, más habitus, más karakterek. Össze sem hasonlítható, hiszen az előzőben egyetlen szexjelenet sem található, míg az utóbbiban fő az erotika.

Lássuk, miről is szólnak!

Fatum - Sylvia

„Minden társadalomban a gyermekek a legvédtelenebb egyének. Még nincs kialakulva bennük a félelem, sem a kellő ismeret, így a felnőttekkel szembeni hiszékenységüket kihasználva könnyű prédái lehetnek a romlott, deviáns, beteg embereknek. Bár a statisztikák szerint hazánkban 25 éve nem történt gyerekrablás, mégis évente több mint száz gyermek holléte felderítetlen.”

A közeli községben elrabolnak egy óvodás gyermeket. Az ügy ott landol Hottner nyomozó asztalán, aki nyakába véve egy negyvenes írónőt, kideríti, hogy az elmúlt hónapok alatt, nem ez a kisfiú volt az egyetlen, aki a környékről eltűnt. A nyomára bukkannak, és kiderítik azt is, hová került a többi gyerek. Ám arra nem számítanak, hogy az írónő kisebbik fia is áldozatul esik a korrupcióval fűszerezett deviáns elkövetők hatalomvágyának és uralmának...

Olvass bele:

"A tükör előtt állva, és magamat szemlélve nem látok semmi különöst. Itt van egy negyven éves, festett szőke hajú, amúgy teljesen átlagos nő. Alkatilag karcsú, bár a hasam már korán sem olyan lapos, mint szeretném. Arcom még egészen fiatalos, akik látnak, harmincötnél nem mondanak többnek, pedig közelebbről megszemlélve észrevettem már arcomon az idő múlásának apró ráncait. Valójában sosem érdekelt, hogy nézek ki, nem festem magam, csak ha az alkalom megkívánja, nem hordok drága, testre szabott blúzokat, és a szoknyát sem szeretem. Egy teljesen egyszerű, hétköznapi, két gyermekes asszony vagyok. Vagyis... kezdhetném így is a jellemzést, de nem ma. A mai nap különleges, mert kilépek a hétköznapi szerepemből, és a szerződés szerint néhány napig a másik énemet helyezem előtérbe, s az valahogy így kezdődik:

A nevem: Sylvia. Írónő vagyok több sikeresnek és kevésbé sikeresnek mondható könyvvel a hátam mögött. Ez idáig nem volt szponzorom, sem kiadóm, aki megkövetelte volna az időre leadott kéziratot, de a legutóbbi könyvem sikere meghozta ezt is. És most itt állok a tükör előtt leheletnyi sminkkel, kibontott hajjal, egy sötétkék blúzban, és egy fekete nadrágban, körömcipővel a lábamon, melynek viselése ugyanolyan szokatlan számomra, mint ahogy kinézek éppen.

Csinos és elegáns, de gyáva. Igen. Szépíthetjük, de írói karrierem felfelé ívelésétől még nem lettem más, sem több, sem jobb. Csupán a szerződés köt, és rákényszerít, hogy megírjam legújabb sorozatomat, melyhez egészen új formát kell öltenem. Részt veszek a tatabányai rendőrség nyomozásában, hogy képet kaphassak a munkájukról. Persze ehhez szükség volt a főszerkesztőm kapcsolataira, de ő azt mondja, megéri, mert egészen más elképzelni, mint átélni. Tudom, hogy igaza van, mégis félek. Nagyon félek."

Etikából elégtelen

Amikor egy jó kiállású, magas, erős, domináns, szexcentrikus férfi áll egy visszafogott, védtelen lány előtt, nem csoda, ha a lány porrá hullik, és feladva józan gondolkodását, visszafogottságát, átformálódik egy telhetetlen vadmacskává. Ragaszkodása nem csak a szexre orientálódik, hiszen szívében mindig is helye volt tanárának. De mi várható egy etikát tanító, de az etikát semmibe vevő pasitól, akit a szíve helyett a férfiassága irányít?

Olvass vele:

"Atya ég! Ott helyben elolvadtam, és szinte éreztem, ahogy cseppenként szippant be magába a föld. Képtelen voltam mozdulni, csak áhítattal néztem markáns, szép vonásait, csillogó szemét, és arra vártam, hogy… fogalmam sem volt, mire, de képes lettem volna ott helyben megadni neki mindazt, amit kívánt. Hát nem erre vágytam? Hát nem abban reménykedtem, hogy akar engem, hogy vágyik rám?

Na jó, nem pont így, mert szavai csupán a testi érintésre vonatkoztak, nem a szerelemre. De kit érdekelt?

– Gyere! – intett befelé, én pedig engedelmesen követtem, akár egy rab, mintha saját akaratom semmivé foszlott volna perszelő tekintetétől.

A szobájához tartottunk, de számomra teljesen mindegy volt, mert bárhová vele mentem volna. Kinyitotta az ajtót, és miután mindketten beléptünk, kulcsra zárta. Zavartan, de boldogságtól ittasan megálltam, nem mentem tovább. Kicsit olyan érzés volt, mintha nem is én lettem volna, mert ezt a csajt, aki tele van várakozással, örömmel és égbe kiáltó vágyakozással, nem ismertem. A fellegekben jártam, és ámulva néztem. Éreztem, ahogy ujjait végighúzza előbb a vállaimon, a karjaimon, majd a csípőmön, és egyre lejjebb. De abban a pillanatban, hogy keze elérte a combomat, a ruhám alá nyúlt, és lehúzta a bugyimat, amivel együtt ő is megindult lefelé, és térdre ereszkedett előttem.

Elszállt az agyam. Mintha mély köd lepett volna el, és ahelyett, hogy lassan oszlana, egyre sűrűbbé vált. Nem gondolkodtam, mert képtelen voltam rá. Ez a valami, ez a furcsa érzés, amit kiváltott belőlem pusztán ennyivel, hatalmasabb volt nálam. Remegett a testem, a lábaim gyengültek, mintha valami betegség kapott volna el. Pihegtem, pedig még csak a ruhám alját emelte fel. Nem mertem ránézni, inkább behunytam szemeimet, és vártam, hogy hamuvá porladjak. Felnyögött, mikor láthatóvá vált számára csupaszságom, amit még otthon borotváltam le, és mostanra apró szőrszálak borították. Éreztem leheletét előbb az ölemen, majd lazán összezárt combjaimon. A ruhám meglebbent, ahogy elengedte, és az alját hagyta a fejére esni. Akár egy sátorba, úgy bújt alá..."