Miután Tomi elnyomta a második csikket is, egy mély sóhaj után elindult Klemi után. Dorina sem tehetett mást, követte, mint egy jól beidomított kiskutya. Közben körbe-körbe nézett, mert kíváncsi volt nagybátyja azon életére, amit anyja annyira megvetett, de nem látott mást, csak egy graffitivel telerajzolt folyosót, amely azonnal lenyűgözte. Egyik oldalon a lemenő napot ábrázolta, ahogy a víztükörben visszatükröződik, a másikon egy oázist, pálmafákkal. A plafon pedig tele volt csillagokkal, mintha éjszaka lenne. Csodálatos volt, és ez még csupán egy kis részlete volt mindannak, ami elé tárult. Mert ahogy egyre beljebb lépkedett, nem csak a gazdagon felszerelt bárpultot látta, vagy az igényes berendezést, de a táncparkett falai varázslatos graffitiét is. Mintha megelevenedett volna az esti tengerpart, az egyik felén táncoló emberek árnyékai a holdsütésben, a másikon egy szerelmespár bontakozott ki, míg megint másikon maga a víz, apró hullámokkal, és néhány delfinnel.
Dorinát olyannyira elkábította a látvány, hogy fel sem tűnt nagybátyjának hűlt helye, csak arra eszmélt, hogy egy nagydarab, tagbaszakadt férfi állja el az útját és a nézni valót.
- Te meg mit keresel itt? Hogy jöttél be?
A lány ijedten rezzent össze a mély, dühös hangtól, és megszeppenve emelte szemét a hatalmas idegenre. Sietve körbenézett nagybátyja után, de sehol nem látta, így megpróbál kikecmeregni a bajból. – Én… én… csak… - dadogta, de sokkal nehezebb volt kiállnia magáért, mint gondolta.
- Mit te? – kiáltott rá a férfi. – Tűnj innen, mielőtt én doblak ki!
Dorina zavara és félelme az egekbe szökött, és bárhogy kívánta, sem a padló nem akart megnyílni alatta, sem az ég rászakadni. Ezért úgy állt ott mozdulatlanul, mint egy riadt nyuszi a vadász puskája előtt.
- Tűnés! Nem hallod?
Dehogynem hallotta, tisztán és érthetően, és úgy tűnik, nem csak ő, mert a hangoskodásra mindenki őket nézte. Dorina már igazán nem vágyott másra, csak szobája magányára, és meg is fogadta, ha egyszer újra ott lesz, ki sem teszi a lábát többé… hacsak nem anyja úgy dönt, ismét tovább állnak.
- Mi van? – Tomi mély baritonja úgy süvített végig a helyiségen, hogy attól mindenki rémülten ment a dolgára, csupán Dorina érezte úgy, hogy megérkezett a megváltás.
- Bocs, főnök – szabadkozott a melák -, csak egy kiscsaj bepofátlankodott. Épp ki akartam dobni.
Tomi szemei vészjóslóan villantak, és úgy állt a hatalmas fickó mellett, mintha ő lenne a nagyobb. Pedig sem izmai, sem magassága nem vetekedhetett az óriással, ám egész kiállása felsőbbrendűnek hatott, hát még szavai.
- Egy. A kiscsaj velem van, úgyhogy, ha egy ujjal is hozzáérsz, véged! Kettő. Ha még egyszer szabadon hagyod a bejáratot, én foglak kidobni téged.
A nagydarab fickó szinte meghunyászkodott, ahogy főnökére pislogott. – Bocs, csak egy pillanatra…
- Elég sok ilyen pillanat van – vágott a szavába Tomi, és úgy mérte végig, mintha képes lenne pusztán a tekintetével ütni -, és elég sűrűn. De ha így folytatod, már nem sokáig. – Még eleresztett egy haragos villantást, majd a bárpult felé vette az irányt.
Dorina ott lépdelt mögötte, nem akart lemaradni még egyszer, és belecseppeni egy újabb kellemetlenségbe. Hiszen az arca még mindig égett a nagydarab férfi szidalmaitól, de leginkább attól, hogy nagybátyja mindennek tanúja volt.
