Lassú, bizonytalan mozdulattal indult a kijárat felé, mintha észre sem vette volna a férfi felé nyújtott kezét. Nem állt meg, sem az ajtónál, sem odakint. Úgy lépdelt előre – Tomi lakásával ellentétes irányában -, mintha tudná a célt, ahová menni akart. Hamarosan egy kéz tapadt a csuklójára, és megállította.

- Ott a kocsim – mutatott Lóri egy fekete Fiatra, és már terelte is oda a lányt. Kinyitotta neki az ajtót, és beültette, majd átfutott a másik oldalra, és ő is beszállt. Elindította a kocsit, és rákanyarodott a főútra.

Mintha köd szállt volna Dorina agyára, mindent olyan homályosan látott és érzékelt. Ez nem ő volt. Mindez nem vele történt. Ott volt, s mégis egészen távol. meg sem hallotta a hangokat, nem értette szövegüket. Olyan volt, akár egy álom, egy rossz álom. Lassan, nagyon lassan értette meg Lóri szavait, mikor a férfi megérintette a lábát. Igen, ez tudatosult először benne, hogy idegen kéz simogatja a combját. Amikor felnézett, Lóri mosolygós arcát látta, ami nem volt csúnya vagy visszataszító, de messze állt attól a képtől, amit látni akart.

Szabadulni – motyogta magában, mielőbb kiszabadulni!

- Megbeszélhetjük most? – tette fel a kérdést, s mellette olyan könyörgő képet vágott, amilyet csak tudott.

- Mi lenne, ha elmennénk hozzám?

- Nem! – Dorina ijedten húzódott távolabb, mire a férfi azonnal elvette simogató ujjait, és a magasba emelte.

- Oké, nyugi! Mondtam, hogy nem bántalak, és ezt tartom. Ha itt akarod, legyen.

Elhallgatott, amit Dorina nem tudott hová tenni. Zavartan, értetlenül pislogott rá. – Elmondod végre, hogy mit akarsz tőlem?

- Még nem jöttél rá?

A lány nehézkesen bólintott, és egészen összetört belé. – Engem. – Mikor nem kapott választ, Lóri vonásait kutatta, és tőle szokatlan merészséggel fordult felé. – Engem akarsz a hallgatásodért? Hogy ne áruld el senkinek, hogy Tomi a társad volt?

A férfi elmosolyodott. – Valahogy így.

- Valahogy?

- Nos, az alku valóban azért jönne létre, hogy Tomi ne kerüljön börtönbe a régen elkövetett bűneiért. Az is igaz, hogy cserébe téged akarlak, de… nem egészen úgy, ahogy gondolod.

Dorina értetlenül megrázta a fejét. – Mégis hogy?

- Egészen.

- Egészen? – Ez még mindig homályos volt.

- Te azt hiszed, lefektetlek, és kész vagyunk. Pedig nem. Téged akarlak egészen. Nem egy éjszakára, nem egy alkalomra, hanem mindig. Azt akarom, hogy hagyd ott Tomit, és legyél velem!

Dorina ajkai szétnyíltak a döbbenettől. A helyzet sokkal rosszabb volt, mint gondolta, mint várta. Már-már kezdett belenyugodni, hogy odaadja magát ennek a fickónak Tomiért, de erre nem számított, ezt a dolgot nem tudta hová tenni. Soha nem adná fel Tomit, hiszen senkit nem szeretett még így, senkit nem szeretett rajta kívül. Hogyan mondhatna le róla? Hogyan?

- Te… tessék? – pislogott a férfire, hátha rosszul értett valamit.

Lóri szája széle megrándult, mégis nyugodtan felelt. – Költözz hozzám, legyél a csajom, és esküszöm, egy szót sem szólok senkinek arról, hogy Tomi a társam volt, sem azokról a dolgokról, amiket tudok róla.

- Nem! – Dorina első reakciója önkéntelenül tört fel belőle. Nem gondolkodott, csak kimondta, amit érzett. – Ez nem lehet! Ez csak vicc, ugye? – Tekintete szinte könyörgött, amikor a férfire nézett, ám az nem kegyelmezett.

- Nem viccelek.

- Ezt… ezt mégis, hogyan képzelte? – tért vissza a magázódásra Dorina.

- Ez meg milyen kérdés? – Lóri bekanyarodott egy mellékútra. – Megbeszéltük, hogy tegezel.

Dorinát cseppet sem érdekelte, miként használta a szavakat, csupán az, hogyan gondolta Lóri ezt a hangzatra is hihetetlen ostobaságot. Belevésődött félelmeit felülírta a döbbenet és nagybátyja hiánya, amely már most úgy égette, mintha soha többé nem láthatná viszont. – Csak úgy költözzek el Tomitól, és… legyek a… barátnőd? Nem… én nem értem, mit akarsz tőlem. Miért… csinálod ezt?

- Talán azért, mert sosem találkoztam nálad édesebb kislánnyal, talán mert te vagy az, aki mellett megállapodnék, de lehet, hogy csak bosszút akarok állni.

- Bosszút? – Dorina homályos gondolatai tisztulni kezdtek, és lassan megértette a célt, amihez ő csupán egy eszköz volt. – Bosszú – motyogta halkan, és merengve elfordította a fejét a kinti, elsuhanó épületek felé. Nézte, de nem látta őket, mert azon volt, hogy nagybátyját maga elé képzelje. Vajon mit tenne, ha bejelentené neki, hogy elköltözik tőle? Erre maga is tudta a választ. Megkérdezné ugyan, hogy hová menne és miért, de ennyivel le is rendezné a dolgot. Nem érdekelné sokkal jobban, mint nővére távozása. Így viszont értelmét veszíti minden. – Tomin akarsz bosszút állni, vagy rajtam?

Lóri lefékezte az autót egy tömbház előtti parkolóban, majd egész testével odafordult a lány felé. A vonásait kutatta, majd komolyan, túl komolyan felelt. – Kedves barátomat cseppet sem érdeklem, nem is érdekeltem soha. Az érdekei úgy hozták, összeállt velem, csináltunk pár balhét, és ennyi. Amikor a helyzet forróvá vált, lépett, és hiába próbálkozok, lepattint, mintha egy senki lennék. Felelnie kell az elmúlt évekért, amiket rabságban töltöttem helyette is. Több variáns eszembe jutott. Követelhetném a klubot a hallgatásomért cserébe, vagy kérhetnék pénzt, de egyiket sem élvezném úgy, mint téged. Tetszel nekem, nagyon tetszel! Még sosem találkoztam hozzád hasonló egyszerű, mégis őrjítően vonzó lánnyal. Van benned valami rendkívüli, valami megmagyarázhatatlan csáberő. Valami… végtelenül szexi. – S hogy szavainak súlya legyen, felemelte kezét, és a lány térdére helyezte.

Dorina összerázkódott, és megpróbált még kisebbre húzódni, miközben megtett mindent, hogy felfogja a tényeket. Nehezen ment, nagyon nehezen, mert bár értette, képtelen volt elfogadni. Úgy hitte, ez az egész nem történhet meg vele, mert rengeteg nehézségen átment már, sok mindent kibírt. Az élet nem lehet annyira kegyetlen hozzá, hogy még több fájdalmat okozzon. Vagy mégis?