Knizner B. Sylvia

Egy asszony tollából

Egy asszony tollából

Angyalok rendje

2015. szeptember 21. - Angel.sylvia

 

Gondolom ezt a dalt nem kell senkinek sem bemutatni, ahogy Gabriel arkangyalt sem. Bár van, ahol Gábriélt nem arkangyalnak, hanem a kilenc angyali rendből a második, azaz a kerubok vezetőjének mondják.

De mi is az a kilenc angyali rend?

Különböző vallástudósok az angyalokat kilenc rendbe sorolják Istentől lefelé haladva. A kilenc rend három csoportba tartozik.

1. csoport:

- Szerafimok: A szeretet szellemei, az isteni szeretet hírnökei.  A szeráfok a helytartó angyalok, mint például a Napangyal – amit más néven Napdémonnak is hívnak -, viszont nem azért égnek, mert a Napban – a forró csillagban – lakoznak. A legfelső, elsző osztályú angyalcsoport a térszeráfok, akik a legközelebb álnak a Mindenhatóhoz – mivel ők voltak az elsős, akiknek Isten lelket adott.  Legfőbb feladatuk, az alájuk rendelt teremtmények életben tartása. Már a puszta létezésükkel is ezt a feladatot teljesítik, ugyanis az ő angyal rendszerükben van felfűzve minden alattvaló ’lelke’. Általában minden személynevük ’él’-re végződik.

- Kerubok: Az összhang és harmónia szellemei. Az ő tevékenységük által lett a Káoszból a Kozmosz (rend, rendezettség). A kerubok segítségével hatja át az isteni rendező elv a létezést. Az égi világ rendjében, törvényszerűségeiben az ő tetteik nyilvánulnak meg. A kerubok a Paradicsom és a frigyláda őrei, a szeráfokkal együtt Isten közvetlen környezetét alkotják, Istent kísérik. Eredetileg nem angyalok, de a zsidó apologetika nyomán angyaloknak tekintették őket, mégpedig olyanoknak, mint akik az angyalok rendjében a legmagasabban állnak. Így vette át őket a keresztény hagyomány.

- Trónusok: Az akarat szellemei. Ők hatják át a létezést akarattal, mint az isteni akarat hírnökei. Két trón alkot egy teljes szellemi egységet, ezért kétarcú szárnyas lényekként ábrázolják őket.
Ők is lokális megtartók (trón: a király székhelye), akik az Isten akaratát képviselik az egyes helyeken (galaxisokban, naprendszerekben).  a bolygók őrzői, más néven Ofanimok. Minden bolygónak saját trónusa van - a mi bolygónk Őrangyala a Föld Angyala. Isten szállítóiként dolgoznak, feladatuk a pozitív energia átadása. Ezt az energiát arra fordítják, hogy feltárják az igazságtalanságokat, és gyógyító energiákat küldenek azoknak az embereknek, akiknek szükségük van rá. Ezt az energiát azonban nem közvetlenül küldik hozzánk, hanem általában a személyes őrangyalunkon keresztül juttatják el hozzánk.

2. csoport

- Uralmak: A bölcsesség szellemi lényei, az isteni tudás és bölcsesség hírnökei. Az emberiség nagy tanítómesterei tőlük kapják a bölcsességet.
Az isteni tudás és bölcsesség nem más, mint az istenek által az egész univerzumban működtetett akasha tartalma, vagyis a tapasztalat (információ). Ebben található a teremtéssel kapcsolatban minden tudás, amit csak felhalmozott idáig a létrendszer. Az Uralmak vagy Uraságok (görög: Kyriotetai) a náluk alacsonyabb rangsorban lévő angyali csoportoknak a kormányzói és szabályozói. Feladatuk, hogy tanácsokkal lássák el ezeket az Angyalokat. Az ábrázolásokon jobb kezükben arany pálcát tartanak, a bal kezükben Isten Pecsétjét. Azon munkálkodnak, hogy az emberek boldogok és egészségesek legyenek vezetésük alatt. Nem ismerik el azokat a vezetőket, akik nem viselik szívükön az emberek legfőbb érdekeit. Tökéletes közvetítők, és döntőbírók.

- Erények (Erősségek): Test nélküli, tiszta szellemi, üdvözült  személyek. A mozgás szellemei. Az ő hatásuknak köszönhető, hogy minden mozog, rezeg, a legkisebb atomtól a legnagyobb galaxisig.
A mozgás és a deformáció oka az időhurok spirálgömbi hullámterének sodró hatása, amivel minden elért időforrást áthelyezget, meglökdös a modulációjának megfelelő ütemben, a taszítási vektorainak megfelelő irányokba. Ennek következménye az a komplex mozgás, amit az atomok rezgésének tekintünk. Az Erősségek az ötödikek az Angyalok rangsorában. Két angyal közülük jelen volt Jézus Mennybe menetelénél. A csodák és az áldások Angyalainak tartják őket. Az Isteni fényt képesek hatalmas erővel sugározni, ezért gyakran utalnak rájuk ragyogó vagy fényes jelzővel.

- Hatalmak: A Hatalmasságok a világot uraló földöntúli hatalmak, élükön e világ fejedelmével (Jn 12,31; 2Kor 4,4). A hatalmasságok gondolata és nevei a zsidó apokaliptikából és a →gnózisból erednek. Teremtmények (Kol 1,15) és hatalmukat Istentől kapták, de lázadók, az elbukott teremtést képviselik, s állandóan kísértik és veszélyeztetik az embereket (→Sátán). E hatalmasságok a sötétség uralmát valósítják meg a földön (Lk 22,53; Kol 1,13), de Krisztus legyőzi, lefegyverzi és aláveti őket (1Kor 15,24; Ef 1,21). A hatalmasságokkal folytatott harc végighúzódik a történelmen, sőt egyre erősödik, a ker-nek részt kell benne vennie (2Tesz 2,9; Gal 6,12; Jel 13. f.). A megváltott embernek bizonyossága van arról, hogy a világ hatalmasságai nem tudják elszakítani Krisztustól (Róm 8,38). A Hatalmak Angyalai felügyelik a halált, a születést és az újjászületést. Az ezoterikus források szerint e csoport tagjai vezetik az "Akasha krónika" feljegyzéseit. Az Akasha krónika a szellemi világban lévő minden tudás kalendáriuma, melyben leírva megtalálható a lélek fejlődése során előforduló összes cselekedet és gondolat. Azonkívül megvédik lelkünket a gonosz lényektől, és bosszút állnak a világban munkálkodó gonoszon. A Hatalmak Angyalai harcos angyalként vannak számon tartva, Ők védik a mennyországot. Ebbe a családba tartoznak a születés és a halál angyalai. Segítséget nyújtanak a jó és rossz közötti választásban, és biztosítják az univerzum törvényeinek működését. Igazságot osztanak, de cselekedeteik hátterében nem áll bosszú. A figyelmeztetés angyalainak is nevezhetnénk őket, hiszen különféle üzeneteket küldenek számunkra, ha valaki arra készül, hogy ártson nekünk. Ezek az üzenetek sokféleképpen érkezhetnek hozzánk: érzéseken, álmokon, esetleg beszélgetés foszlányokon keresztül.

3. csoport

- Fejedelemségek: Fejedelemségek, a kor szellemei, akik egy korszakon (valószínűleg platóni világhónapon) keresztül vezetik az emberiséget, és hatnak a Földre és az ember fizikai testére.
Az alsó csoportba tartozó három rend angyalai az alárendeltek ügyeivel foglalkoznak, vagyis a teremtmények felügyeletét végzik. Az archék ennek megfelelően egy bolygó egész népességét és ügyeit irányítják (emberek, állatok, növények, élettelen anyagok). A hit szerint ebből a rendből származott az az Angyal is, aki Dávidnak segített legyőzni Góliátot. A Hercegségek Angyalai szállítják a mennyországból jövő és oda irányuló információkat. A vallás és a politika védelmezői, figyelik az emberi vezetőket, hogy segítsenek az igazságos döntések meghozatalában. Bárhol megtalálhatjuk őket, ahol embercsoportok gyűlnek össze azért, hogy tanuljanak, vagy döntéseket hozzanak (pl. üléstermek).

- Arkangyalok: A népek szellemei, akik a rájuk bízott nép királyával és szellemi vezetőivel vannak kapcsolatban és közvetítik feléjük az isteni szándékot.
A misztikusok szerint a Földön élő népek jelenleg tizenkét csoportba vannak besorolva, amelyek mindegyikét egy arkangyal vezeti. Az angyalrangsorban az Angyalok fölött álló, üdvözült szellemi lények. Az angyalok hierarchiájában a nyolcadik helyen vannak, és általában ők a legismertebbek: Mihály, Gábriel, Ráfael, Uriel, Ráguel, Szariel (Sandalfon) és Metatron arkangyalok. Az arkangyalok Isten legfontosabb hírvivői. Minden arkangyalnak van neve, és különleges feladata. Ők azok, akik mindenkivel törődnek, és nagyon szívesen foglalkoznak az emberekkel. Az Arkangyalok "megvilágító Angyalok is", mert vigyázzák, megvilágítják és irányítják az Angyalok csoportjait, és az emberiség minden részletét. Mivel minden Arkangyalnak és Angyalnak az a feladata, hogy segítsenek nekünk Embereknek, így bármikor és bármilyen problémával kapcsolatban hívhatjuk őket, készséggel segítenek. Mások megsegítése céljából is hívhatjuk őket, ezért is jó ha ismerjük nevükhöz tartozó feladatkörüket, mert így célirányos a cselekedet.

- Angyalok: Szellemi vezetők, tanítók, társalkodók, segítők is. És nem csak az egyes emberekért felelnek, hanem szükség esetén kisebb-nagyobb csoportokért is (családok, baráti társaságok, munkahelyi kapcsolatok, stb). Az angyalok személyek mellé vannak kijelölve, és gyakran őrangyalként emlegetik őket. Jelen vannak a születésünknél, velünk maradnak egész életünk során, és segítenek minket ennek az inkarnációnak a végén. Az őrangyalok együtt dolgoznak a kilenc kar összes angyalával. Megvédenek, amikor bajban vagyunk, és segítő kezet nyújtanak terveink végrehajtásában. Meg kell tanulnunk, tehát kinyitni a szánkat, és kommunikálni velük szükségleteinkről, és gondjainkról. Ők ugyanis egy szempillantás alatt továbbítanak üzeneteket, és ha hozzájuk fohászkodunk, érdekünkben segítséget kérnek majd mind az istenségtől, mind az összes többi angyaltól.

Hogy mindezt miért fontos tudni? Hamarosan kiderül...

 

Forrás:
http://esemenyhorizont.uw.hu/2008/ezoter/angyal.html
http://afantasyfoldje.qwqw.hu/?modul=oldal&tartalom=1179888
http://www.tarrdaniel.com/documents/Hermetika/angyalok.html

A bejegyzés trackback címe:

https://angelssylvia.blog.hu/api/trackback/id/tr27802940

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása