A vendégek lassan szállingózni kezdtek. A boxok megteltek, Dorina pedig tette a dolgát. Felvette a rendeléseket, kiszolgált, s közben egyetlen szót sem szólt Marcsihoz, csak ha az feltétlenül muszáj volt. Bár úgy tűnt, a nő sem óhajt kommunikálni, mert szemeiben még mindig ott ült az egyre izzó gyűlölet. Csupán a vendégekre mosolygott kedvesen, és eggyel-kettővel még el is diskurált.

A klubszoba is megtelt, de a nagy munkában Dorina észre sem vette, mikor és kik „szállták” meg, ahogy azt sem, hogy Tomi is csatlakozott hozzájuk. Még a kihallatszott hangzavarra sem figyelt fel, olyannyira sokan jöttek-mentek körülötte. Legelőször a csukott ajtó tűnt fel neki, de azt ráírta annak a számlájára, hogy Marcsi bizonyára becsukta, hogy ne mehessen be senki. Ám, amikor valamivel később kinyílt, és Tomi lépett ki onnan egyenesen a pult mögé, meglepődött, ahogy a nyitott ajtón át elé táruló látványon is. Odabent akkora volt a cigarettafüst, hogy alig lehetett látni. Az asztalnál bizarr kinézetű férfiak kártyáztak, káromkodtak és kiabáltak. Mások voltak ezek, mint előző alkalommal, sokkal keményebbek, kevésbé bizalom gerjesztőek. Egyikükön mély var húzódott, épp a szeme alatt, a másikuk hasonlított Marlon Brando alakította keresztapára. Harmadikuk pedig… éppen őt nézte, de olyan szemekkel, mintha le akarná vetkőztetni. Dorina döbbenten pislogott rá, de csak akkor tudott reagálni, mikor a magas, vékony férfi felállt az asztaltól, és elindult éppen felé. Olyan sietve lépett el az ajtó elől, és folytatta a munkáját, hogy kis híján elsodorta a mellé érkező vendégeket. Zavartan elnézést kért, majd a pulthoz ment, hogy leadja a következő rendelést, és mikor tálcájára kerültek az italok, óvatosan egyensúlyozva kivitte azokat. Mikor végzett, egy másik asztalhoz ment, és ott is felvette a rendelést. Visszafelé tartott, mikor egy Tomi kaliberű, magas, izmos, jóképű férfit látott a pult előtt az egyik bárszéken, amint Marcsival beszélgetett igen elmélyülten. Nem is figyelt volna fel rá, de Marcsi igen kacéran vigyorgott, és egészen előrehajolt, hogy dekoltázsába mélyen be lehessen látni. Ezt nyilván a férfi is értékelte, mert kezét felemelve egy köteg pénzt dugott Marcsi mellei közé.

Dorina zavartan közeledett a pulthoz, hogy átadja kolléganőjének a kért italok rendelését. Kénytelen-kelletlen a férfi közelébe kényszerült megállni, hogy Marcsi egyáltalán felfigyeljen rá. Mégsem a nő, hanem a férfi vette előbb észre, és átható tekintetével úgy pásztázta végig, mintha máris meztelen volna. Ajkán egy felsőbbrendű, elégedett mosoly ült, és elfeledve Marcsit, már egész testével Dorina felé fordult.

- Szia, szépségem! – bókolt, de szemei sokkal többet mondtak, amitől a lány a talpáig elvörösödött, és a legszívesebben elmenekült volna.

Dorina csupán egyetlen pillantásra méltatta a férfit, azután az italt töltögető Marcsit nézte. Nem mintha szebb vagy jobb látvány lett volna, de kevésbé zavaró. Ám, hiába a látható tartózkodás, az idegen még mindig őt fürkészte.

- Tudod, hogy nagyon csinos vagy? – hallotta meg Dorina, és hiába nem akart reagálni, a férfi hideg ujjai megfogták a csuklóját.

- Ne… - tiltakozott a lány csendesen, a lehető legkisebb feltűnéssel, és megpróbálta elhúzni a kezét, de a szorítás erősödött, bár még nem okozott fájdalmat.

- Sok mindent tudnék neked adni – suttogta a férfi, s ehhez mérten közelebb húzta magához a lányt. – Hidd el, élveznéd minden pillanatát.