Tomi ugyanolyan hallgatagon vezetett hazafelé, mint amilyen csendes volt addig is. Bár Dorina szerette volna megbeszélni vele a kártyaasztalnál tett kijelentését, nem mert megszólalni. Hagyta, hogy az események sodorják, és alakítsák a perceket, órákat.

Ennek engedve hamar ágyba került, és jó darabig forgolódott, sóhajtozott, elmélkedett. Nehezen aludt el, de álma sem volt nyugodt, mert csukott szemmel is Tomit látta. Ha pedig egy pillanatra szertefoszlott a képe, Lórié vette át a helyét, a hívogató, ravasz tekintete, és zsaroló szavai. Egyik sem hozott pihenést számára, így nem csodálkozott, hogy megint korán kivetette az ágy. Bár szívesen maradt volna még, csak hogy ne kelljen nagybátyja elé kerülnie, de a szomjúság és az éhség egyre erősebben gyötörte. S ha ez nem lett volna elég, a mellékhelyiségbe is kikívánkozott. Ekkor döntött úgy, hogy nem bujdokol tovább, inkább szembenéz bármivel.

Ki is tartott egészen addig, míg a mellékhelyiségből a konyhába ért, és a szokatlan csendben megivott egy pohár vizet. Aztán a hűtőhöz lépett, hogy keressen valami ennivalót, mikor kivágódott az udvart elválasztó üvegajtó, és Tomi magas, izmos alakja elállta a konyhaajtón beáradó reggeli fényt.

Dorina gyomra görcsbe rándult, és zavartan pislogott nagybátyja felé. Azt várta, kérdez vagy mond valamit, de csupán a férfi átható tekintete pásztázta hosszú, néma másodpercekig. Azok a szemek azonnali védekezésre késztették, de mielőtt megszólalhatott volna, Tomi a kávéfőzőhöz lépett, és kitöltött magának egy csésze még langyos feketét.

Különös volt a csend, mert megannyi kérdés izzott benne. Dorina nem is bírta, inkább kikerülte nagybátyját, és a tartóból kivett egy szelet kenyeret, és csak úgy állva beleharapott.

- Mit csinálsz? – Tomi hangja egyszerre volt dühös és értetlen, pillantása pedig komor, túl komor.

- Eszek – felelte a lány zavartan.

- Ezt? – Tomi a kenyérre mutatott, majd megforgatta a szemeit.

Dorina vállat vont, és egy újabb falat után még az üres kenyeret is letette, olyannyira eltűnt az éhsége, ami nemrég még gyötörte. Valójában Tomi mellett minden érzéke megcsalta. Nem érzett sem szomjúságot, sem éhséget, csakis őt…

- Gond lenne, ha ma korábban mennénk a klubba? – Tomi kiitta a kávét, úgy méregette zavartan ácsorgó unokahúgát.

- Ma is kártya lesz?

- Nem. Marcsi helyett jön néhány pultos, őket akarom letesztelni.

Dorina sóhajtott, és már előre irtózott a megannyi csinos lánytól, akik bizonyára hasonlóan kihívóak és kacérak, mint elődjük volt. Persze nem csoda, ha egy ilyen kaliberű férfi mellett, mint Tomi, nem bírnak csak alkalmazottak maradni, és többre, jobbra vágynak, ahogy tette azt Marcsi is. A bökkenő csupán az volt, hogy kapcsolatuk a munka mellett az ágyjelenetekre orientálódott, nem pedig egymás megismerésére. Hát csoda, hogy Tomi, mint érett, életerős férfi kihasználja a felkínálkozó lehetőségeket?

- Nekem… nekem is mennem kell?

- Kell.

A kijelentés határozott volt, és bár nem adott magyarázatot, Dorina mégsem mert hadakozni. – Mikor indulunk?

- Fél óra?

A lány bólintott, majd elsétált nagybátyja mellett ki a konyhából. – Akkor megyek… felöltözni. – Mikor nem kapott választ, felballagott az emeletre, be a szobájába.

Először arra gondolt, hogy ha már válogatás lesz megannyi szép lány között – mert hitte, hogy így lesz -, akkor egy csinos, divatos ruhát választ, hogy felvehesse velük a versenyt. Ám amint a szekrényhez lépett, és végignézte a Tomival vásárolt ruhákat, belé nyílalt a valóság. Teljesen mindegy, mit vesz magára, hiszen soha nem válik valóra a legégetőbb, leghőbb vágya. Amúgy is, ő csupán egy unokahúg, semmi más…

Erre a gondolatra elhúzta a száját, és egy egyszerű fekete nadrág, és fehér hosszú ujjú, mély kivágású felső kombinációja mellett döntött, mely kellően csinos volt, mégsem ledér. A haját néhány mozdulattal kifésülte, megcsavarta a feje tetején, és egy csattal rögzítette. Az arcára kent némi alapozót, haloványan kihúzta a száját, majd belebújt a kényelmes, de divatos szandáljába. Várt még néhány percet, azután indulásra készen leballagott a földszintre.

Azt hitte, kellően igyekezett ahhoz, hogy elsőként legyen kész, de tévedett, mert Tomi már a nappaliban ácsorgott a kocsikulccsal kezében. Fekete farmert viselt, és egy felül kigombolt sötétkék inget, melynek ujjait felhajtotta. Olyan jól nézett ki, hogy Dorinának koncentrálnia kellett, hogy ne ragadjon rajta a tekintete.

- Menjünk! – közölte a férfi, és kitárta az ajtót unokahúga előtt.