Dorina nehezen kínlódta végig az estét. Alig bírta kivárni a végét. Persze megnyugtatta, mikor Lóri néhány óra múlva távozott, de a gyomra ugyanolyan görcsben maradt. Próbált nem gondolni rá, elhessegetni magától, semmibe venni, ám az agya kattogott, és folyamatosan azon járt, mit akarhat tőle a férfi, ami akár Tomi szabadságába kerülhet? Naivnak és tudatlannak gondolta magát, hiszen anyja nemigen világosította fel soha semmiről. Amit tudott, azt a környezetéből vette, abból, amit látott, hallott, tapasztalt. Mégis úgy vélte, Lóri őt akarja megkapni, és ez lesz az ára hallgatásának. S ha így lesz, választ kell adnia. Vajon megéri, hogy Lórié legyen, csak hogy nagybátyja ne kerüljön börtönbe? De ami ennél is fontosabb kérdés volt, hogy valóban képes lenne odaadni magát a férfinek úgy, hogy mást szeret? És ha megteszi, utána bele tud majd nézni Tomi szemeibe?

A fejét rázta, csak úgy magának, azután folytatta a munkát. Komor és feszült volt egész éjjel, s aggodalma nem csillapult akkor sem, mikor mindenki távozott, és elcsendesült minden helyiség, sem később, mikor a klubszobából is elszállingóztak a vendégek. Az agya egyfolytában ugyanazon kattogott, de akkor érezte igazán rosszul magát, mikor Tomi is megjelent a távozó vendégei után, körbenézett, és lassan odaballagott hozzá.

- Minden rendben?

Dorina nyelt egyet, hogy legyűrje magában a rossz érzéseket, de megszólalni így sem tudott, ám hogy ne álljon bálám szamaraként, bólintott, és úgy tett, mint akinek nagyon fontos, hogy mindenhol rend legyen és tisztaság. Tomi egy darabig türelmesen figyelte, majd hirtelen megunta a várakozást, és megindult kifelé.

- Gyere cica, menjünk! – szólt még oda unokahúgának, de olyan halkan, mintha nem érdekelné, hallja-e.

Dorina idegesen felsóhajtott, majd kezébe fogva magas sarkú körömcipőjét kiballagott nagybátyja után. A kocsinál érte csak utol, ahol Tomi szokásához híven éppen egy szál cigarettát szívott. A füstöt fáradtan az ég felé eregette, miközben egyre közeledő unokahúgát figyelte.

- Kényelmetlen?

- Hosszú távon igen – felelte Dorina, miközben odaállt nagybátyja mellé. – Minden kényelmetlen – motyogta.

- Csak nem vagy hozzászokva.

- Ehhez tényleg nem – húzta el a száját, és magában ezer szitkot szórt arra a pillanatra, mikor kiejtette a száján, hogy nincs elég ruhája. Talán, ha hallgat, nem kapott volna új holmikat, és nem keltett volna akkora feltűnést. Maradhatott volna egy egyszerű, hétköznapi lány, aki egyébként is volt. Megfogadta, reggel, a Lórival való találkozáskor egy agyonhordott mackót vesz magára, és egy szakadt tornacipőt. Úgy fog festeni, ahogy általában, egy anyátlan-apátlan kislányként.

Ahogy ezt végiggondolta, a hideg futkosott a hátán, miközben az idegességtől kiverte a víz. A szíve őrült iramban lüktetett, és már a levegőt is csak mély sóhajokkal kapta. Félt, rettentően félt. Nem is bírta kivárni, míg nagybátyja elszívja a cigarettát, inkább szótlanul otthagyta, és beszállt a kocsiba. Jobban ott sem érezte magát, de legalább nem kellett Tomi szemeibe néznie.