Tomi hagyta, és hagyott volna talán ennél többet is, de a csengő éles hangja úgy hasított a csendbe, mint a tőrdöfés. Egy halk káromkodás hagyta el a száját, ami inkább imának hangzott a megmenekülésre. Megragadta unokahúga derekát – aki most hagyta magát -, kiemelte a vízből, majd ő maga is kiugrott. Az egyik székről elvett egy összehajtogatott törölközőt – amiből mindig ott hevert néhány -, a vállára terítette, és csak úgy vizesen átvágott a nappalin, hogy ajtót nyisson.

Dorina remegő szívvel és testtel nézett utána, majd felállt, és az üvegajtóhoz osont, vigyázva, nehogy meglássák.

A rendőrkapitány érkezett, és láthatólag nem volt jókedvű. - Bocs a zavarásért! – szabadkozott, mikor Tomi beengedte. – A klubban kerestelek, de mondták, hogy már eljöttél.

- Baj van? – Tomi azonnal a tárgyra tért, mert nem óhajtotta lefutni az ilyenkor szokásos udvariassági köröket. Nem volt idege hozzá.

- Nincs, még nincs, és remélem, nem is lesz.

- Akkor?

- Csak figyelmeztetni akarlak, hogy a bíró titokban nyomoztat utánad. Minden lehetséges követ megmozgat, és mindenkit, akit csak tud.

Tomi megtörölte vizes haját. – Ennyire kiakadt?

- Ennyire.

Dorina hallgatta a híreket, és a bíró említésére a gyomra görcsbe rándult. Oda akart menni nagybátyja védelmező közelébe, de végignézve magán, moccanni sem mert. A ruháira pillantott, de mire vizesen beléjük bújna, a nap is felkelne. Törölközőért akart nyúlni, de azok olyan kicsik voltak, hogy nem takarnák kellőképpen. Végül Tomi ruháira siklott a tekintete, és elégedetten nyugtázta az éppen megfelelő ruhadarabot, a férfi ingét. Sietve magára vette, úgy ballagott be a nappaliba.

- Találhat valamit? – tudakolta Tomi, ügyet sem vetve az érkezőre, ahogy barátja döbbent vonásaira sem, aki szinte leragadt a férfiingben közeledő hamvas szépség látványánál. Csupán akkor reagált, mikor Tomi felhúzta szemöldökét, és krákogott egyet.

- Mi? Ja, nem. Ne aggódj, nem végzek fél munkát.

Dorina szemlesütve lépett nagybátyja mellé. Nem akart zavarni, de olyan erősen húzta a szíve, hogy képtelen volt parancsolni neki. És őszintén szólva, nem is akart. Ám kinézete egyértelművé tett mindent. Mindent, amit amúgy is eljátszottak már.

- Tudom – nyugtázta Tomi. - Viszont akadt némi gond. Lóri ismét kint van.

A rendőrkapitány meglepetten elhúzta a száját, majd sóhajtott egy mélyet. – Még lett volna egy éve. Vagy rosszul emlékszem?

- Jó magaviseletért, és néhány befolyásos jó szóért kiengedték.

- Hát, ez javában megnehezít mindent.

- Megpróbálom távol tartani, de azt hiszem, nem lesz könnyű.

- Miért? Mit akar?

Tomi elhúzta a száját. – Egyelőre csak kóstolgat, de attól tartok, nem elégszik meg ennyivel, és mindenemet el akarja venni.

Dorina magán érezte a kapitány tekintetét, amitől fülig vörösödött. Óvatosan megfogta nagybátyja csuklóját, hogy védelemre találjon, és kissé neki is dőlt. S míg Tomi erre nem reagált, a kapitánynak szinte elállt a lélegzete.

- Mindenedet?

- Igen.

A két férfi egymásra nézett, s ennyiből is értették a másikat. A kapitány bólintott, majd megrázta őszbe forduló fejét.

- Nos, amit egyelőre tehetünk, hogy Lórit távol tartjuk. Ne hagyd magára a kislányt egyetlen pillanatra sem, és legyél nagyon óvatos! Ha bármi van, hívj! Én meg ráállítok valakit, hogy figyelje, és lépjen közbe, ha baj van. Aztán majd meglátjuk, hogyan tovább. – Mikor Tomi nyugtázta a szavakat, a férfi kezet fogott barátjával. – Nem is zavarok tovább. – Ismét végigmérte a víztől tocsogó, átázott ingű lányt, és egy halovány mosollyal a száján kilépett az ajtón.

Tomi becsukta és bezárta a bejáratot, majd odalépett unokahúgához, az arcához hajolt, és egy halovány puszit lehelt rá. – Jó éjt! – suttogta neki, majd hatalmas léptekkel, mint akit kergetne, felszaladt az emeletre.

Dorina lélegzetvisszafojtva nézett utána, és a legszívesebben ő is felrohant volna. Minden erejére szüksége volt, hogy ne tegye. Előbb kiment az udvarra, összeszedte a szétdobált ruhákat, majd azokkal kezében ballagott fel a szobájába.

A sajátjait a székre dobta, de Tomiét perceken át ott tartotta a kezében, majd gondolt egyet, és kilépve a szobájából, a fürdő elé állt, és ott várta meg nagybátyját. Hallotta a vízcsap zuhatagát, a motoszkálást, és egész belsejében remegett, ahogy elképzelte a zuhanyzó férfit. Egészen belemerült az álmodozásba, mert arra eszmélt, hogy nyílik a fürdőszoba ajtaja, és Tomi magas, izmos, félmeztelen alakja magasodik felé.

- Na, mi van? – A férfi haloványan mosolyogva pillantott rá, miközben kivette kezéből a nadrágot. – Ennyire türelmetlen vagy?

Hogy ezt mire is értette pontosan, Dorina nem tudta, de úgy sejtette, érzelmeire gondolt. Fülig pirulva pislogott a szép és szabályos arcra, s közben izgatottan az ajkába harapott.

Tomi nyugtázta a reakciót, majd nevető szemekkel otthagyta unokahúgát.